A Fidesz parlamenti képviselői bojkottálják Simicska „ellenzéki” médiáit

március 18, 2015

Simicska2

A hétfői frakcióülésen elhangzott: a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó orgánumoknak interjút adni ellenjavallt. 

A Simicska Lajos média- és építőipari mogul érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet kedden arról számolt be, hogy a Fidesz bizonyos tagjai szerint a legutóbbi Fidesz frakcióülésen „információblokádot” hirdettek a média Simicska érdekeltségébe tartozó szegmensével szemben. A Magyar Nemzet szerint a bojkott vonatkozik Simicska rádiócsatornájára, a Lánchíd Rádióra és a Hír TV-re is.

Hivatalos bojkottra ugyan nem szólítottak fel senkit, de miután Kövér László egy interjúban ellenzékinek nevezte a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet, a hétfői frakcióülésen világossá tették, hogy nem ajánlott a Simicska-médiával szóba állni – azzal a Simicska-médiával, mely az Orbán-Simicska háború kirobbanása előtt a kormány szekerét tolta, és a Fideszt magasztalta.

A Nol.hu az egyik, név nélkül nyilatkozó fideszes képviselőt idézte, aki elmondta: „ez nem hivatalos bojkott, de majdnem az, mivel az az ajánlott, hogy ne nagyon nyilatkozzanak a Magyar Nemzetnek és a Hír TV-nek”.

A Fidesz-frakció hétfői zárt tanácskozásán szóba került Kövér László interjúja, amelyben a házelnök azt mondta, hogy a két fenti – Simicska Lajos érdekkörébe tartozó – orgánumot immár ellenzéki médiának kell tekinteni. Kövér álláspontját a képviselők előtt Rogán Antal frakcióvezető ismertette.

A Hvg.hu szerint már február végén fölmerült a Fideszben a Hír TV elleni bojkott gondolata, azaz hogy nem adnak interjúkat a csatornának. A Hvg.hu cikke szerint erről még nem született döntés, talán az új közszolgálati adó indulására vártak vele.