A kormány szerint augusztusra kész lesz a kerítés a szerb határ mentén – a szakember ezt kizártnak tartja

július 30, 2015

Kerítés, határ, építésA határidő tartásához hatezer katonára lenne szükség – írja a Delmagyar.hu. Vasárnap 1235 embert tartóztattak föl a szerb határon. Több mint egyötödük gyerek volt.

Orbán Viktor szombati tusnádfürdői beszédében jelentette be, hogy augusztus végére elkészül a kerítés az ország Szerbiával közös határán. A bejelentés szerint a kormány három hónappal előbbre hozta a korábban közölt november 30-i határidőt.

A kormány eredeti tervei szerint mintegy kilencszáz katona építené föl a kerítést és a műszaki határzárat – egy időben tíz-tizenkét helyszínen.

A Delmagyar.hu szerint a határidő tartásához mintegy hatezer katonára lenne szükség.

Mint azt a Budapest Beacon szerdán megírta, egy, az ATV-nek nyilatkozó kerítésépítő szakember kizárt dolognak tartja, hogy a kerítés augusztus végéig elkészüljön.

A Magyar Távirati Iroda hétfőn arról számolt be, hogy – pénteket is beleértve – a hétvégén 4725 illegális határátlépőt fogtak el a magyar határon.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa az MTI-nek azt mondta: vasárnap 1235 embert, köztük 226 gyereket tartóztattak föl, a legnagyobb csoport – 121 afgán, tizennyolc pakisztáni, kilenc szír, egy algériai és egy kongói állampolgár – délelőtt Ásotthalom külterületén lépte át illegálisan a zöldhatárt. Idegenrendészeti eljárás indult ellenük.