Ángyán József a kormányt okolja a tájgazdálkodási intézet bezáratása miatt

szeptember 29, 2014

ángyán

A Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, melyet korábban a Fidesz volt államtitkára, Ángyán József vezetett, a harmadik Orbán-kormány hosszú ideje folytatott durva támadásai miatt megszűnik – számolt be a VS.hu.

Az intézet az agrárium és a vidék megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti – létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló – felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására. Ennek ellenére az állami forrásokból működő egyetem dékánja kezdeményezte az intézmény bezáratását szeptember elején.

Ángyán József számos jelentést és beszámolót készített parlamenti képviselőként az állami földpályázatok korrupt gyakorlatáról, és a mai napig ő az egyetlen olyan parlamenti képviselő, aki elhagyta a Fidesz frakcióját. Elmondta, az egyetem vezetősége az erős kormánypárti nyomásnak eleget téve fosztotta meg az intézményt a közpénz támogatásoktól. Hangsúlyozta, „ez nem egy magányszemély cselekedete”, mert vannak bizonyos „támogató tisztviselők”, akik az egyetem dolgoznak, politikai döntéseket hoznak, ami jelen esetben is történt.

A greenfo.hu weboldalon azt írta: „Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája”.

Hivatkozás:

http://vs.hu/kozelet/osszes/megszunik-angyan-intezete-0926#!s0

http://www.greenfo.hu/hirek/2014/09/25/kivegzik-a-szie-kornyezet–es-tajgazdalkodasi-intezet–elt-24-evet