Ara-Kovács: „Orbán Viktor maga a káosz”

január 9, 2015

ara_kovacs

Ara-Kovács Attila külpolitikai szakértő az ATV műsorában szerdán elmondta, hogy ha Angela Merkel német kancellár Budapestre utazik februárban, akkor annak célja Orbán Viktor meggyőzése lehet az Oroszország elleni, februárban lejáró szankciók folytatásáról. Véleménye szerint, ha Merkel nem jár sikerrel, akkor az EU nem fogja tudni folytatni Oroszország büntetését a Krím-félsziget elcsatolása, valamint a fegyveres felkelés és Kelet-Ukrajna instabilitásának szítása miatt.

Ara-Kovács elmondta, a Nyugat és Oroszország között hidegháborús állapot van, amely mindkét félnél a katonai szövetségesi kapcsolatok felértékelődését vonta maga után. “Látják (nyugatról), hogy az emberek kimentek az utcára. Látják azt, hogy egyre nagyobb az ellenzéke Orbánnak, és egyre kevesebb a legitimitása. Látják azt, hogy Orbán az egyik legkorruptabb a világon. Látják azt, hogy az Orbán-kormány eddig tökéletesen bírta a Nyugat bizalmát, mert eddig a Nyugat kényszerhelyzetben volt.” mondta a külügyi szakértő.  “Míg eddig Orbán és a káosz között választhattunk, jelen pillanatban már Orbán maga jelenti a káoszt.” mondta Ara-Kovács, aki szerint Merkel – aki szerepet játszhatott Berlusconi, a korábbi olasz miniszterelnök 2009-es lemondásában – Brüsszel és a Nyugat nevében jön Budapestre, hogy pontot tegyen a konfliktus végére.

Ara-Kovács megjegyezte, hogy Magyarország nem tudja megakadályozni az EU-t az oroszok elleni szankciók kibővítésétől, de szavazatára szükség lehet a szankciók eltörléséhez, vagy más jellegű szankciók bevezetéséhez, és hogy Orbán olyan pozícióban van, amivel megzsarolhatja a Nyugatot. Elmondta, Putyin márciusra tervezett budapesti látogatásának az a célja, hogy Orbán emlékeztethesse a Nyugatot, hogy: “ha én nem kellek nektek, akkor van olyan hely, ahol szívesen fogadnak” és megjegyezte, hogy Erdoğan török elnök nem sokkal Putyin látogatása után Budapestre érkezik.

A külügyi szakértő elmondta, hogy a második és harmadik Orbán-kormány alatt Magyarország számos módon nyitott a Kelet felé, de ami elsődleges fontosságú Orbán számára az a „családi vagyon gyarapítása”, melyhez kiváló lehetőséget teremtenek az olyan nagyléptékű, közpénzből megvalósuló beruházások, mint Paks II. “Innen kell kiindulnunk”, jegyezte meg Ara-Kovács, és „nem az ország érdekeiből”.A keleti nyitás semmilyen hasznot nem jelent az országnak, csak a Fidesz saját holdudvarát gazdagítja.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/videok/video-20150107-ara-kovacs-attila-eb