Az átrajzolt választókerületek 300.000 szavazatnyi előnyhöz juttatják a Fidesz-KDNP-t

február 25, 2014

voting

László Róbert, a Political Capital szakértője szerint a választókerületi térkép átrajzolása miatt a baloldali pártoknak 300.000-rel több szavazatot kell kapniuk a konzervatív pártoknál ahhoz, hogy ugyanazt a választási eredményt érjék el.

A 2011-es választási törvény 176-ról 106-ra csökkentette a választókerületek számát. László szerint a kormánypártok a választókerületi térképet igen tudatosan a saját érdekeiknek megfelelően rajzolták át. A hagyományosan baloldali választókerületeket felosztották és a szomszédos választókerülethez csatolták, ahol a Fidesz nagyobb támogatottságot élvez.

László saját elemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a baloldali ellenzéknek a 199 parlamenti szék közül 100 szék elfoglalásához 300.000-rel több szavazatra van szüksége, mint a kormányzó pártnak. Elmondta, a választókerületekben a regisztrált választók száma 65.000 és 85.000 között változik, mert a konzervatív kerületek méretét csökkentették, a baloldali kerületek méretét pedig megnövelték annak érdekében, hogy felhígítsák a baloldali szavazatokat. Ez pedig azt jelenti, hogy a jobbra húzó választókerületekben a konzervatív jelölteknek kevesebb szavazatra van szükségük, mint a balra húzó kerületekben a baloldali jelölteknek.

Tóth Zoltán választási szakértő elmondta, hogy az új választási rendszer a 2006-os és 2010-es választások eredményein alapul, illetve, hogy a Fidesz-KDNP a választókerületi térkép átrajzolásakor gondoskodott arról is, hogy a hagyományosan konzervatív régiók sértetlenek maradjanak.

Hivatkozás:

Az összefogásnak 300 ezerrel több szavazat kell a győzelemhez, nol.hu; 2014. február 24.