Az Együtt bejelentette az új pártstruktúrát és a vezetőket

június 23, 2014

Together-e1403497913991

Az Együtt bejelentette a három társelnök személyét és a hattagú elnökség tagjait. Emellett arra tettek ígéretet, hogy egy eredeti, új magyar politikai alternatívát ajánlanak a szavazóknak, miután a párt küldöttgyűlésén erről szombaton szavaztak.

Az előző rendszerrel felhagynak, amelyben a pártot alkotó három platform – a Milla, a Haza és Haladás illetve a Szolidaritás – két-két delegáltat jelölt az elnökségbe, így Juhász Péter, Székely Sándor és Szigetvári Viktor együtt fogják vezetni a pártot. Szigetvári lett az ügyvezető társelnök.

Szigetvári elmondta, az Együttnek hangsúlyt kell fektetnie „kormányzási alkalmasságának” fejlesztésére és liberális, balközép alternatívát kell nyújtania a baloldali populista, és az LMP „elit-ellenes populizmusával” szemben, ami szerinte „alkalmatlan a kormányzására”. Hozzátette, az Együtt ellensége nem Orbán Viktor miniszterelnök, hanem a „szegénység, az elkeseredettség és a megosztott politika”.

A Haza és Haladás elnökét, az Együtt korábbi társelnökét, Bajnai Gordont az újonnan megalapított Országos Politikai Tanács elnökévé választották, amely az új alapszabály értelmében negyedévente fog ülésezni.

Az átszervezés egy kísérlet arra, hogy egységessé tegye a három platformból összeálló pártot.

Juhász elmondása szerint az Együtt párt tagjai egy jellegzetes identitást akarnak létrehozni az újjászervezési időszak során. Úgy látja, a párt jobban szerepelt önmagában a májusi EP választásokon, mint az országgyűlési választásokon a baloldali pártszövetség részeként. Az Együttről elmondta, elkötelezett a középosztály és az európai értékek mellett.

A Szolidaritás vissza fog térni a gyökereihez és felkarolja a mindennapi embereket, azokat , akik hiányt szenvednek, akik nem budapestiek, írják nyilatkozatukban.

Az Együtt szombaton tette közzé új politikai nyilatkozatát, melyben megmagyarázzák a változások okait és lefektetik politikai irányukat.

Hivatkozás:

Szigetvári Viktor az Együtt ügyvezető társelnöke, index.hu, 2014. június 21.