„Az ima mindig jó, még akkor is, ha Orbán Viktor mondja” – müncheni interjú Stephan Pilsingerrel, a CSU képviselőjelöltjével

július 14, 2017

[Stephan Pilsinger. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]

A Budapest Beaconnek nyilatkozó Stephan Pilsinger, a CSU müncheni Bundestag-képviselőjelöltje nem kívánt állást foglalni arról, hogy a Fideszt ki kell-e zárni az Európai Néppártból. Az egyetemi tanulmányait tíz éve Pécsett megkezdett, eredeti hivatását tekintve orvos politikus az azonos neműek házasságának kérdésében sem nyilatkozott egyértelműen, de hangsúlyozta: az embereket vallásuk, nemük, nemi identitásuk, származásuk alapján nem szabad megkülönböztetni egymástól.

Szeptember 24-én Németországban parlamenti választást tartanak, így javában zajlik a kampány. Ennek keretében június 28-án egy müncheni sörözőhivatalban mutatkozott be a közönségnek Stephan Pilsinger, aki a konzervatív uniópártok kisebbikének, egyben az egyetlen bajor kormánypártnak, a Christlich-Soziale Unionnak (Keresztényszociális Unió, CSU) a képviselőjelöltje a nyugat-közép-müncheni, 221. számú választókerületben. (A CSU a legnagyobb német kormánypárt, a Christlich Demokratische Union [Kereszténydemokrata Unió, CDU] bajor testvérpártja. A két párt közös frakciót alkot a szövetségi parlamentben, a Bundestagban. A CSU kizárólag Bajorországban működik, míg a CDU csak a többi tizenhat tartományban, Bajorországban nem.)

A Budapest Beacon stábja a Facebookon is meghirdetett eseményen járt, ahol a harmincéves orvos-politikust – akit nagy valószínűséggel szeptember 24-én képviselőnek választanak, különös tekintettel arra, hogy ebben a választókerületben legutóbb az 1972-es választáson győzött nem keresztényszocialista képviselőjelölt – a CSU veterán politikusa, az 1990 és 1994 között bajor vidékfejlesztési és környezetvédelmi miniszter, 2002 és 2015 között pedig Bundestag-képviselő Peter Gauweiler mutatta be a közönségnek.

[Stephan Pilsinger (balra) és Peter Gauweiler. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]

Szenvedélyes beszédében Gauweiler többek közt bírálta a sajtót: a Süddeutsche Zeitungnak ment neki, amiért a müncheni szabadelvű napilap szerinte nem megfelelően tálalta Angela Merkel kancellár azon döntését, hogy a CDU és a CSU képviselői lelkiismeretük szerint szavazhatnak a Bundestagban az azonos neműek házasságáról.

A Budapest Beacon a rendezvény után interjút készített Stephan Pilsingerrel.

Budapest Beacon: Ön szerint nem kellene kizárni a Fideszt az Európai Néppártból?

Stephan Pilsinger: Nem vagyok a téma szakértője. Ezt a kérdést majd az Európai Néppárt frakciója eldönti.

Budapest Beacon: De az ön személyes véleménye mi erről? Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya rendszeresen szembemegy az Európai Unió alapértékeivel, a jogállamisággal.

Stephan Pilsinger: Mint mondtam, nem ismerem ki jól magam a magyar politikában. Azt mindenképpen meg kell akadályozni, hogy egy olyan párt, mint a Jobbik, hatalomra jusson. Az katasztrófa lenne Magyarország számára.

Budapest Beacon: Mi sem áll tőlem távolabb, mint a Jobbikot védeni, de a jogállamot nem a Jobbik bontotta le, hanem a Fidesz. Lebontotta a fékek és ellensúlyok rendszerét, és helyére fölépítette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Ennek keretén belül egyebek mellett átalakította a választójogi törvényt, a médiatörvényt – és a sor hosszan folytatható. Orbán Viktor folyamatosan harcol az Európai Unió ellen. Szívélyesen elfogadja az EU-s pénzeket, de az EU értékeire nemet mond.

Stephan Pilsinger: Az EU számára fontos, hogy a közös értékeket mindenki betartsa. Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben a kancellár asszony jó úton jár: az EU-ban nyilvánvalóvá teszi, hogy az egész EU számára fontos a jogállamiság.

[Stephan Pilsinger Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]

Budapest Beacon: Mit szól ahhoz, hogy az SPD kancellárjelöltje, Martin Schulz az SPD kongresszusán élesen bírálta a CDU-CSU-t, amiért – mint Schulz fogalmazott – a CSU kvázi „díszvendégként” fogadta Orbán Viktort? Orbán kifejezetten harcol Brüsszel ellen.

Stephan Pilsinger: A menekültválságban a kelet-közép-európai országoknak kiemelt szerepük van, ezért ezeknek az országoknak a vezetőivel – így Orbán Viktorral is – muszáj a párbeszédet fönntartani. De a jogállamiság egy megvalósítandó, nem pedig lebontandó dolog, és ez a kérdés nagyon fontos a CSU-nak.

Budapest Beacon: Mit szól Orbán azon, a párttársaihoz intézett kéréséhez, hogy csendesen imádkozzanak Angela Merkel győzelméért?

Stephan Pilsinger: Az ima mindig jó, még akkor is, ha Orbán Viktor mondja. Hívő keresztény vagyok. Az ember nem tesz azzal semmi rosszat, ha Angela Merkelért imádkozik. Ma a szabad világ inkább Angela Merkelt, mint Donald Trumpot kövesse.

Budapest Beacon: Két kérdés egyben. Egyrészt ha már most képviselő lenne, a Bundestagban hogy szavazna az azonos neműek házasságáról? Másrészt, mit szól ahhoz, hogy a magyar kormány súlyosan homofób álláspontot képvisel?

Stephan Pilsinger: Nem szabad a melegeket diszkriminálni. Nagyon helyes, hogy a CDU-CSU ebben a kérdésben a frakciófegyelmet föloldotta, és képviselőink a lelkiismeretük szerint szavazhatnak. Nem tudom, hogy szavaznék, de az biztos, hogy nagyon fontos a jogbiztonság, alkotmányosság tiszteletben tartása. Akármi is lesz a szavazás eredménye (a Bundestag megszavazta az azonos neműek házasságát – Sz. P.), azt tiszteletben kell tartani. Nem tartom jónak, hogy a kérdés választási kampánytéma legyen.

Budapest Beacon: S mit szól ahhoz, hogy a magyar kormány ebben a kérdésben kifejezetten homofób pozíciót foglal el?

Stephan Pilsinger: Mint már mondtam, nem vagyok a magyar belpolitika szakértője, de általánosságban azt tudom mondani, hogy az embereket vallásuk, nemük, nemi identitásuk, származásuk alapján nem szabad megkülönböztetni egymástól.

[Stephan Pilsinger (öltönyben), jobbján Peter Gauweiler. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]

Budapest Beacon: Ahhoz mit szól, hogy Orbán Horthy Miklóst, Magyarország 1920 és 1944 közötti kormányzóját „kivételes államférfiként” írta le?

Stephan Pilsinger: Ehhez nem tudok mit szólni, mert nem ismerem ki magam a magyar történelemben. Nekünk, politikusoknak csak olyan témában lenne szabad megnyilatkoznunk, melyben járatosak vagyunk. Tíz éve Magyarországon kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat: két hónapot töltöttem Pécsett. Dél-Dunántúl – benne a svábok által is lakott településekkel – nagyon szép környék. Minden jót, sikeres fejlődést kívánok Magyarországnak. Az emberek nagyon kedvesek. Ha megválasztanak képviselővé, remélem, újra eljutok Magyarországra. Szívesen megnézném újra Pécset, mennyit fejlődött azóta.

(Az interjú elkészítéséhez nyújtott szakmai segítségéért köszönet illeti Szegő Edit Münchenben élő némettanárnőt.)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):