Az LMP politikai küldetése megerősítésével zárta 2014-es kampányát

április 5, 2014

lmp1

“Magyarországnak nem pusztán kormányváltásra van szüksége, hanem irányváltásra is” – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke

Schiffer a 150 meghívott vendég előtt péntek este azt mondta, az egyik oldalon ott áll az a világ, amelyet a rendszerváltó elit teremtett: egy unokák nélküli, erőforrásait felélő „összeszerelő” ország. Ezzel szemben az LMP egy tiszta, fenntartható, megújuló Magyarországot akar, amelyik független, megőrzi erőforrásait, a tudásra épít, ahol nincsen tandíj, ahol a fiatalok otthon teljesíthetik ki alkotóképességüket, és nem kell külföldre utazniuk ezért.

Schiffer elmondta: „Ha van egy erős LMP a parlamentben, akkor nem lesz újabb kétharmad és a „nemzeti cinizmus rendszerének” lesz egy hiteles, megbízható ellenzéke, amelynek nem tudja a fejére olvasni a közös bűnök egy részét – jelentette ki.

Magyarország elvesztegetett 25 évet egy zsákutcás felzárkózási pályán. Elvesztegetett 25 évet, amelynek során az egyik politikai bűnszövetkezet a saját szennyesét a másik politikai bűnszövetkezet szennyesével próbálta meg tisztára mosni – fogalmazott. Aki Orbán Viktorra szavaz, az Gyurcsány Ferencre is szavaz és ez fordítva is igaz, mert „a kétszínű cirkusz két oldala egymást tartja felszínen, a kétszínű bohóc egymásból él” – mondta. Az „összeszerelő ország” lakói ma dühösek és csalódottak, a régi politikai osztály megbukott – folytatta.

Schiffer elmondta, a következő ciklusban a kormány hiteles ellenzékének kell lenniük úgy, hogy közben fel kell rajzolniuk egy alternatívát és színvallásra is kell kényszeríteniük a hatalmat, és arra készülnek, hogy 2018-tól kormányozzák az országot.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke elmondta, a 2014-es kampány alatt ugyanaz a semmitmondás, sárdobálás, riogatás és hisztéria folyt, ami 1990 óta folyamatosan. „A konfliktusok is ugyanazok, a megoldási kísérletek nem változtak, a jövőkép csak a kormányrúd megragadásáig terjedt.”

Az LMP társelnöke szerint a mostani politikának a folytatása azt jelenti, hogy „vesztegetjük az időnket, azt, hogy minden erőnkkel lapátolunk a rossz irányba, hogy aztán még nehezebb legyen nekiindulni”. Szél Bernadett szerint új, jó irányba kell elindulni, „ehhez erő kell, elkötelezettség, bizalom és tisztesség”. A következő négy év arról fog szólni, hogy az LMP új közössége megmutassa, hogy nemcsak megbízható és tiszta erő, de érett politikai közösség is. Az LMP a következő négy évben harcolni fog a lenyúlások, a jogfosztás, a méltánytalanság és a politikai önkény ellen, és Szél Bernadett szerint bebizonyítják, hogy Magyarországnak „vörös a múltja, azt látjuk, hogy narancs a jelene, de hogy zöld a jövője az biztos”.

A következő megszólaló Róna Péter, oxfordi gazdasági professzor volt, az LMP programtanácsának elnöke. Elmondta, hogy az elmúlt közel negyed évszázad alatt a magyar nemzetgazdaság növekedése 21,7 százalékkal maradt el a világétól. Szerinte, ha a jelenlegi folyamatok fennmaradnak, akkor mához 8-9 évre Bulgáriával együtt Magyarország lesz az Európai Unió legszegényebb országa.

Róna Péter szerint az MSZP és a Fidesz is a „leszakadás kovácsa”, de a modern világ az alulról jött kezdeményezések megvalósulásáról szól. Róna szerint nem jutunk semmire, ha egyetlen magyar egyetem se képes Európa 200 legjobb egyeteme közé bejutni.

Osztolykán Ágnes, az LMP oktatásügyi szakpolitikusa szerint nehéz volt az elmúlt 4 év, de nagyon sok mindenről tudtak beszélni: a nők esélyegyenlőségéről, a gyerekekről, a földügyekről, a korrupcióról. Osztolykán Ágnes szerint mindig hittek benne, hogy valahogy másképp kell csinálni a dolgokat.

Nagy-Bandó András, az LMP egyéni képviselőjelöltje humoros formában előadott felszólalásában arról beszélt, hogy az idei kampány akár azt a címet is kaphatta volna, hogy ki tud többet más pártok bűnözőiről, mert ez a pártok programja.

Meszerics Tamás a párt EP-listavezetője szerint a választás legfontosabb kérdése az, hogy az LMP nyolc, kilenc vagy tíz százalékkal kerül-e be a parlamentbe. A narancsszínű jelen és a vöröses színű múlt között nem akarnak választani, mert azok fenntarthatatlanok – jelentette ki. A párt kampányszlogenjét idézve hozzátette: a jövő zöld, majd arról is beszélt, hogy 2018-ban az LMP fog kormány alakítani.

Hivatkozás:

Schiffer: az országnak nem csak kormányváltásra, hanem irányváltásra van szüksége, propeller.hu, 2014. április 4.