Az MSZP egyoldalúan rúgta fel az önkormányzati választás ellenzéki megállapodását

augusztus 12, 2014

mszp3

Több hétig tartó egyeztetés után a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alig négy nappal a megállapodás megkötése után megszegte a közös jelöltállításra vonatkozó a három-párti Összefogás megállapodását.

Az Összefogás (MSZP, Együtt-PM és Demokratikus Koalíció) múlt pénteken állapodott meg arról, hogy közös jelöltet állítanak (6-5-5 arányban) abban a 16 budapesti kerületben, ahol a Fidesz gyengén teljesít, annak érdekében, hogy ne osszák meg a baloldali szavazatokat.

Az ellenzéki pártok alapos egyeztetést folytattak a kerületek polgármesteri zónáiról. Azonban az MSZP a jelentések szerint egy pénteki találkozón elfogadta azt a tervet, hogy nem veszi figyelembe a másik két párt igényeit, különösen az Együtt-PM tekintetében. Az MSZP azt mondta, nem rúgták fel a megállapodást, csak „másképp emlékeznek” mivel a három párt nem írásban állapodott meg.

Az Együtt-PM társelnöke, Szigetvári Viktor meglepetésének adott hangot hétfőn, mivel az MSZP egyoldalúan, olyan módon változtatott a megállapodáson, amely a másik két párt számára nem elfogadható. Az Együtt-PM már körvonalazott egy megállapodást a DK-val, és csak az MSZP-vel vannak gondjaik. Szigetvári hozzátette, legkésőbb kedden alá is írják a megállapodást, “ha a Szocialisták nem tudnak csatlakozni, akkor azt fogjuk tenni, amit tennünk kell”.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/08/08/lol/

http://444.hu/2014/08/09/egy-teljesseggel-varatlan-es-elorelathatlan-fordulat-kovetkezteben/