Az MSZP tisztségviselői lemondásra szólították fel Mesterházyt

április 14, 2014

mesterhazy3

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke a szombati pártgyűlésen

Az MSZP szombati, zárt ajtók mögött megrendezett választmányi gyűlésén számos résztvevő kérte számon Mesterházyn az elmaradt lemondást, azt követően, hogy az MSZP vezette ellenzéki szövetség nagyot bukott a múlt vasárnapi országgyűlési választásokon.

Lendvai Ildikó, Kovács László, régi pártkatonák, Szekeres Imre, korábbi elnökhelyettes is azok között volt, akik kritizálták Mesterházyt, mivel szerintük le kellett volna mondania. Számos helyi MSZP vezető jelentette be, hogy kész lemondani, és felhívást intéztek Mesterházy felé, hogy ő is tegye ugyanezt. Fetser János, az MSZP politikusa alkalmatlannak nevezte Mesterházyt az elnöki poszt betöltésére, és bejelentette lemondását az orosházai MSZP szervezet éléről.

Braun Róbert, a Monori szervezet vezetője szerint Mesterházynak le kellett volna mondania a vereség után, a miniszterelnök-jelölti kampányát hatástalannak nevezte, az egész kampányt pedig „gondolattalan”-ként jellemezte.

Szekeres arra tett javaslatot, hogy a párt jövője érdekében válasszák szét majd a frakcióvezetői és az elnöki posztot, és csak az lehessen frakcióvezető, akinek nem volt szerepe a 2010-es és 2014-es vereségben. Erről azonban később nem tárgyaltak, és nem is szavazta meg a választmány.

A párt elnökségi tagjai (többségüket Mesterházy választotta ki) viszont védelmükbe vették Mesterházyt. Harangozó Tamás elnökségi tag szerint azért kellene abbahagyni a vezetés kritizálását Lendvaiéknak, mert nagyon rossz fényt vet a pártra, ha a sajtóban majd az jelenik meg az ülésről, hogy „a régiek követelik a változást”.

Amikor Gúr Nándor alelnök azt mondta, hogy „végre baloldali elnöke van a pártnak”, többen is hangosan felzúdultak a teremben, valaki pedig azt kiabálta Gúrnak, hogy „szégyelld magad”.

Veres Gábor MSZP-szóvivő, a választmány elnökhelyettese szerint nem szabad mindent Mesterházy nyakába varrni, és figyelembe kell venni, milyen médiafölényben volt a kampány alatt is a Fidesz. Veres megjegyezte azt is, hogy a baloldali pártokkal kötött együttműködés ebben a formában nem tartható fenn. Többen ezt úgy értelmezték a választmányon, hogy Veres arra célzott, hiba volt a szövetség Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel.

Az MSZP kampánymenedzsere, Molnár Zsolt furcsa módon távol maradt a választmányi gyűléstől.

A Mesterházyhoz közel állók kitértek arra is, hogy nem egyszerűen a vezetés hibája a rossz szereplés, hanem az MSZP-nek szembe kell nézni azzal, hogy a Jobbik elhódította a szavazóik egy részét.

Mesterházy röviden úgy reagált, hogy tudatosabban kell megszólítani ezt a réteget, és „rendpárti baloldal kell”. Steiner Pál budapesti MSZP-s ezt vissza is utasította, és megjegyezte, hogy ő nem kíván egy ilyen rendpárti MSZP tagja lenni.

Az origo.hu beszámolója szerint Lendvai Ildikó azt javasolta, hogy még az őszi tisztújítás előtt, az EP-választások után tartsanak egy „széles párttanácskozást”, ahol szembenéznek a május 25-re kiírt EP-választáson elért eredménnyel, melyre a települések képviselőit is meghívná.

Szóba kerültek az idén később megtartandó önkormányzati választások is, és többen felvetették, hogy Horváth Csaba, Demszky Gábor, korábbi polgármester volt helyettese talán nem a legmegfelelőbb jelölt Tarlós kihívására. Mesterházy megerősítette, hogy az MSZP nem tervez együttműködést más pártokkal az önkormányzati választásokon.

Záróbeszédében Mesterházy azt mondta el, hogy mostantól nem a Fidesz, hanem a Jobbik az MSZP legnagyobb vetélytársa.

Hivatkozás:

Dühös MSZP-sek szorongatták Mesterházyt, origo.hu, 12 April 2013