Az Országgyűlés elrendelte az EU-kvótáról a népszavazást

május 10, 2016

Orbán Viktor; Vona Gábor; Lázár JánosOrbán Viktor, Vona Gábor és Lázár János az Országgyűlés keddi ülésén. Fotó: MTI

Kedden az Országgyűlés döntött az Európai Unió által előírt kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazásról.

„Az Országgyűlés az »Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?« kérdésben az országos népszavazást elrendeli” – olvasható a kedden elfogadott dokumentumban.

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága által a Ház elé terjesztett javaslatot 136 igen szavazattal, öt ellenszavazattal, tartózkodás nélkül fogadták kedden el. A gombot nyomó fideszes, kereszténydemokrata és jobbikos képviselők kivétel nélkül igennel szavaztak. Kizárólag független képviselők szavaztak nemmel: Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, Szabó Szabolcs és Szelényi Zsuzsanna, az Együtt képviselői, valamint a volt együttes, ám a pártot időközben elhagyó Kónya Péter.

A másik öt független képviselő nem szavazott. Nem szavazni azonban háromféleképpen lehet. Ha a képviselői kártya be van dugva a szavazógépbe, de a képviselő nem nyom gombot – például mert kirohan a WC-re –, akkor a Parlament honlapján a „jelen, nem szavazott” terminus technicus jelenik meg a neve mellett. Ha a kártya nincs bedugva, két eset lehetséges: a képviselő vagy előre jelezte az Országgyűlés Hivatalának távolmaradását – ebből lesz az „igazoltan távol” –, vagy nem jelezte – ez a „nem szavazott”. Az említett másik öt független képviselő közül a Demokratikus Koalíció négy politikusa – Gyurcsány Ferenc pártelnök, Vadai Ágnes és Varju László alelnök, valamint Oláh Lajos – nem szavazott, míg a pártonkívüli, független Kész Zoltán neve mellett az olvasható, hogy „igazoltan távol”.

Mind az öt LMP-s képviselő „jelen, nem szavazott”, mint ahogy a huszonkilenc fős MSZP-frakció huszonöt tagja is. A többi négy szocialista politikus, Harangozó Tamás, Kiss László, Lukács Zoltán és Mesterházy Attila „nem szavazott”.

A gombot nem nyomó tizenöt kormánypárti képviselő közül tizennégy – köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János kancellária-, Szijjártó Péter külügy-, Fazekas Sándor földművelésügyi és Balog Zoltán emberminiszter, továbbá Kövér László házelnök és Kósa Lajos frakcióvezető – „igazoltan távol” volt. (Szijjártó New Yorkban, Kövér Szöulban, Balog Accrában múlatta az időt.) A gombot nem nyomó négy jobbikos képviselő közül Novák Előd, Staudt Gábor és Z. Kárpát Dániel „nem szavazott”, Volner János pedig „igazoltan távol” volt.

„Az országos népszavazás költségvetésére 4946,5 millió (értsd: 4 946 500 000, azaz közel ötmilliárd – Sz. P.) forint fordítható” – olvasható a kedden elfogadott határozatban.

A határozat nem említi a népszavazás időpontját, de Rogán Antal propagandaminiszter a múlt héten azt mondta: a népszavazásra előreláthatóan szeptemberben vagy október első napjaiban kerül sor.