„A bíróság eltiltotta Orbán Viktort, hogy tovább hazudjon”

május 1, 2016

Gyurcsány Ferenc a DK tüntetésén. Fotó kettőspont MTIGyurcsány Ferenc a DK hétfői budapesti tüntetésén. Fotó: MTI

Első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus Zrt. Erről a Demokratikus Koalíció elnöke számolt be pénteki sajtótájékoztatóján – adta hírül az MTI.

A Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében azt mondta ki, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök valótlanul állította 2015 májusában azt az Altus Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásával kapcsolatban, hogy a cég a pénzt egyértelműen pártcélokra is használja. Emellett azt is kimondta az ítélet, hogy a kormányfő az uniós tenderen nyert szerződést abban a hamis színben tüntette föl, miszerint az Altus a megbízást politikai megfontolásból vezérelve nyerte el – közölte az MTI.

„A bíróság döntése szerint Orbán Viktornak 270 ezer forint perköltséget kell fizetnie az Altusnak, és nyilatkozatban kell kifejeznie sajnálkozását” – írja az állami hírügynökség.

Gyurcsány Ferenc szerint az ügynek két tanulsága van: egyrészt, hogy Orbán Viktor „bármilyen gátlástalan hazugságra kész”, ha politikai érdeke úgy kívánja, másrészt pedig az, hogy Orbán Viktor morális, társadalmi és politikai értelemben egyaránt legyőzhető.

Politikusi Facebook-oldalán Gyurcsány pénteken megosztott egy négy és fél perces videót a sajtótájékoztatóról, melyhez többek közt ezt írta: „Pert nyertem Orbán Viktor ellen. Orbán hazudott és erről már bírósági papírunk is van. Erről tartottam ma sajtótájékoztatót. Az MTI a szokottnál sokkal lassabban, mintegy három óra alatt adott hírt az eseményről. A tudósításukból fontos, lényegi részek is kimaradtak […]”

„A rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő miniszterelnökről bíróság mondja ki, hogy nem mond igazat” – közölte a sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, aki hangsúlyozta: az Altus 2014 őszén „nyílt nemzetközi versenyben nyert egy megbízást az Európai Bizottságtól”, hogy az Európai Unió (EU) mind a huszonnyolc tagállamában elemzést készítsen az országos fejlesztésekről.

„Üzleti megbízatásnak álcázott formában európai uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártcélokra is használja ezeket a forrásokat. Ezt még a vak is látja” – idézte Gyurcsány a miniszterelnök egy évvel ezelőtti, akkor a Budapest Beacon által is idézett szavait. Hozzátette: egyrészt az a hazugság benne, hogy „álcázott” lenne, másrészt az, hogy „pártcélokra használja” a forrásokat.

Ez követően perelte be az Altus a miniszterelnököt.

A szerdai ítéletben a bíróság megállapította, hogy Orbán hazudott – közölte a volt kormányfő. Hangsúlyozta: a bíróság szerint nem volt semmilyen álcázás, hanem valódi nemzetközi versenyben az Altus tette a legjobb ajánlatot, az ellenértéket pedig a cég nem fordította pártcélokra.

„A bíróság eltiltotta Orbán Viktort, hogy tovább hazudjon” – folytatta a volt miniszterelnök. Közölte: a bíróság kötelezte Orbán, hogy a hazugsága miatt sajnálatát fejezze ki. Úgy folytatta: Orbánt összesen háromszázezer forint kifizetésére kötelezte a bíróság.

„Lehet gyurcsányozni, csak nem érdemes” – közölte az ellenzéki politikus.

Mivel az MTI 270 ezer forint kártérítési összeget írt, Gyurcsány viszont háromszázezret említett, kerestük a DK elnökét, illetve Gréczy Zsoltot, a DK szóvivőjét a kérdést tisztázandó, de egyikük sem vette föl a telefonját.

Unorthodox bocsánatkérés: a Fidesz lényegében megismételte, amiért az Altus beperelte Orbánt

„Gyurcsány Ferenc hiába bújik az ügyvédek szoknyája mögé, messziről bűzlik a családi cégének másfélmilliárdos brüsszeli megbízása. A vak is látja, hogy Gyurcsány Ferencet Brüsszelből pénzelik a családi cégén keresztül, ő pedig Brüsszel politikai megrendeléseit teljesíti – áll a Fidesz-frakció sajtóosztályának pénteki közleményében. „A megbízás valódi hátteréről sem ő, sem az Európai Bizottság nem volt hajlandó semmit nyilvánosságra hozni a mai napig” – írja a kormánypárt, majd a Medgyessy-Gyurcsány tengely mentén alstomozik egyet.

Hogy a pénteki közleményét a Fidesz bocsánatkérésnek szánta-e, az a dokumentumból nem derül ki.