Bokros Lajos: A magyar betegség fertőző

december 3, 2013

lajosbokros1

A Budapest Beacon megkérdezte Bokros Lajos EP képviselőt, hogyan látja Magyarország szerepét az EU-ban 2010-óta. A következő válaszokat kaptuk:

Nem beszélhetek más EP képviselők nevében, csak a magaméban. Pontosan azt kaptam az EU-tól, mint amit vártam. Ez tényleg nagyon pozitív és fontos.

Az EU gyorsan felismerte a magyar demokrácia minőségének feltűnő romlását. Az Európai Bizottság hamar kritizálta a médiatörvényt, mely a vezető magyar párt első lépése volt az állampolgári jogok aláaknázásában. Az EU intézményi, csakúgy mint az Európai Tanács, elég hamar felismerte a magyar jogállamiság súlyos leromlását. A Velencei Bizottság egyenesen kiemelte, hogy a magyar kormány rosszhiszeműen járt el, amikor kibillentette a magyar politikai rendszer egyensúlyát. Az Európai Parlament nagy többséggel hagyta jóvá a híres Tavares-jelentést 2013 júliusában. Számos olyan képviselő, mely azonos csoportban van a Fidesszel, szintén pozitívan szavazott.

Sosem vártam, hogy az EU meg fogja védeni a liberális demokráciát azáltal, hogy nem-létező csapatait ideküldi. A magyar társadalmon múlik, hogy a megállítja e ezt a negatív tendenciát, és visszaállítja a jogállamot az országban, valamint a demokratikus fejlődés útjára lép. Az EU se nem több, se nem kevesebb, mint egy nagyon fontos szószóló.

Azt akarjuk, hogy az EU és az OSCE ellenőrizze a magyar országgyűlési választásokat jövő tavasszal, mert sok jel mutat arra, hogy a kormányzó párt csalást kísérel meg. A választási rendszert jelentősen eltorzították, és jelenleg igencsak előnyös a kormányzó párt számára. Az Országos Választási Bizottság csak a Fidesz embereiből áll. A kampányfinanszírozási szabályok és a média használatra vonatkozó szabályok szándékosan úgy kerültek kialakításra, hogy azok a Fidesz számára kedvezőek.

Az EU bölcsen tenné, ha észrevenné, hogy a magyar betegség fertőző. Anti-liberális, tekintélyelvű, populista tendenciák kerülnek előtérbe számos új EU tagállamban, beleértve Lengyelországot, Szlovákiát, Romániát, és Bulgáriát. A szélsőjobb a régi EU államokban is teret nyert, kiváltképpen Görögországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában. A kormányzó párt Magyarországon már kulturális koalícióra lépett a Jobbikkal, a szélsőjobboldali rasszista parlamenti párttal.

Az EU-nak jobban fel kellene emelnie a szavát és aktívabbnak kellene lennie a koppenhágai kritériumok terén az európai demokrácia védelme érdekében.