Budapesten furcsa hálótársakat szül a politika

október 5, 2014

bedfellows

Múlt hétfőn, alig tíz nappal az október 12-re kiírt helyhatósági választások előtt Falus Ferenc, az egyesült baloldali ellenzék (MSZP, DK, Együtt-PM) főpolgármester-jelöltje visszalépett Bokros Lajos (MOMA) javára. Bár nem volt teljesen meglepő a lépés, mivel előző csütörtökön Falus már nem vett részt a jelöltek nyilvános vitáján, úgy tűnik Falus úgy támogatta Bokrost, hogy arra politikai támogató szervezeti nem adták egyöntetű áldásukat.

Szakítva az Együtt 2014-gyel, a feltörekvő liberális Párbeszéd Magyarországért (PM) visszautasította Bokros jelölésének támogatását, bár arra ígértet tettek, hogy aktívan nem fogják azt ellenezni sem. És míg az MSZP budapesti szervezete úgy döntött, hogy támogatja Bokros jelölését baloldali alternatíva híján, a párt országos szervezete nyilvánosan siránkozott, amiért Budapesten nincs baloldali főpolgármester-jelölt.

A kialakult helyzet (amelyre a modernkori Budapest történetében még nem volt példa) szerint a baloldali pártszövetség legnagyobb és legmegalapozottabb pártja nem állít jelöltet a főpolgármesteri posztért. Eredetileg az  MSZP reménykedett abban, hogy Horváth Csabát, a párt közgyűlési képviselőjét, korábbi főpolgármester-helyettest indíthatja, azonban Horváth visszalépett, miután a DK és az Együtt-PM sem támogatta jelöltségét. Ehelyett Horváth a II. kerületi polgármesteri címért a jelenlegi fideszes polgármester, Láng Zsolt ellen.

A Medián szeptember 22-26 között folytatott közvélemény kutatása szerint Falus visszalépése előtt az MSZP, a DK, és az Együtt-PM támogatottsága 6%, 6% illetve 3% volt Budapesten. A Jobbik támogatottsága jóval előttük, 10 %-on állt, és még ők is jelentősen lemaradtak a Fidesz-KDNP mögött.

mayor1

A felmérés szerint a szavazók 49%-a mondta azt, hogy elmegy szavazni október 12-én, közülük 45 % a regnáló polgármesterre, Tarlós Istvánra, illetve a többi fideszes kerületi polgármesterre és képviselőtestületi tagra fognak szavazni. A felmérés szerint a biztos szavazók 20%-a szavaz majd Staudt Gáborra, a Jobbik jelöltjére, 12% az MSZP jelöltjeit támogatja, 12 % a DK, 5 % az Együtt PM és 6 % az LMP jelöltjét.

Mivel a PM és az MSZP nem fogja aktívan támogatni Bokros jelöltségét, örülhet, ha 10%-ot sikerül megszereznie a vasárnapi választásokon. Ez pedig azt jelenti, hogy Tarlós István újraválasztását borítékolni lehet, a budapesti liberálisok legnagyobb sajnálatára és aggodalmára, bár közülük senki nem mutatta a legkisebb érdeklődést sem a Magyar Liberális Párt jelöltje, Bodnár Zoltán támogatása mellett.

Hivatkozás:

http://propeller.hu/itthon/2996381-ccsokkent-mszp-jobbik-tamogatottsag

http://nol.hu/belfold/elmertek-a-visszahivast-1490165