Ceglédi: “A Fidesz hazudik”

február 12, 2015

Vertes

Idézet a rendőrség közleményéből:

“2015. február 4-én 22 óra 30 perc körüli időben a Budapest VIII., Keleti Pályaudvaron odament egy férfihez és eurót akart váltani forintra. V. Áron Sebestyén átadott a férfinek egy 100 eurós bankjegyet, amelyről a sértett megállapította, hogy hamis. Azonnal jelezte ezt a pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőröknek, akik elől V. Áron Sebestyén el akart menekülni.”

“A járőrök a helyszínen elfogták a férfit és ruházatának átvizsgálásakor több hamis bankjegyet találtak nála. A gyanúsított Budapest I., Logodi utcai tartózkodási helyén házkutatást tartottak, ahol 297 darab – feltehetően hamis- 100 eurós, valamint 5 darab 20 eurós bankjegyet foglaltak le.”

Az Index megkereste Veress ügyvédjét, aki azt mondta, hogy ügyfele “egy moldáviai férfitól kapta az eurókat, ebből akart beváltani a Keletiben egy százast.” Tegyük hozzá: mindezt este fél 11-kor.

A Fideszt is megkereste az Index, hogy tudnak-e Veress letartóztatásáról, létezik-e még az Ifjúsági Tagozat, és hogy a honlapon miért szerepel egy olyan telefonszám, amelyet egy olyan férfi vesz fel, aki elmondása szerint már nincs kapcsolatban a Fidesszel.

A párt sajtóosztálya időt kért, majd – órákkal később – késő délután az alábbi közleményt adta ki:

“Veress Áron nem a Fidesz Ifjúsági tagozatának elnöke. A Fidesz 2012-ben Veress Áront soraiból kizárta. Így a Fidesz Veress Áron cselekedeteiért semmilyen felelősséget nem vállal. Amennyiben igazak a róla megjelent állítások, a törvény előtt kell felelnie tetteiért.”

A kizárás okáról, és hogy létezik-e még a tagozat, arról nem írtak egy szót sem.

Veress Áron 2003 óta tagja a Fidesznek. 2007 és 2011 között a Fidesz ifjúsági tagozatának budapesti elnöke, de 2011. november 11-től már a Fidesz ifjúsági tagozatának országos elnöke lett – derült ki a szervezet honlapján fellehető önéletrajzból. Az önéletrajz jelenleg már nem elérhető, ahogyan semmiféle más adat sem az elnökség címszó alatt. Érdekes, hogy az eset előtt 3 évig nem frissült a honlap, most hirtelen mégis sürgőssé vált.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerint a Fidesz hazudik. Ezt alátámasztandó, közzétettek egy 2013 áprilisi keltezésű cikket, melyben Veress Áron Fidesz-tagozatvezetőként nyilatkozik.

Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint is hazudik a Fidesz, de ő egy még közelebbi bizonyítékra bukkant: a zalaegerszegi 7 nap című hetilapban alig két hónapja jelent meg egy cikk, amelyben Veress, a fideszes Gulyás Gergely, valamint az állami sztráda- és vasútépítő cég szóvivője, Loppert Dániel is egyazon rendezvényen szerepelnek.

Ceglédi a Facebbok oldalán azt írja:

“Nos, a Fidesz hazudik. 2014 december 12-én, azaz bő két hónapja jelent meg ez a cikk a Zalaegerszegi 7 nap című hetilapban, és micsoda furaság, hát itt bizony Gulyás Gergely, Loppert Dániel, a helyi fideszes képviselő és polgármester is úgy tudta, hogy Veress a Fidesz Ifjúsági tagozatának elnöke.”

Nem tudom, melyik a kellemetlenebb: ha a Fidesz hazudik, vagy ha még maguk sem vették észre, hogy kizártak valakit a pártból.

Hivatkozás:

http://police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/30000-euro-fotoval

http://www.ifjusagitagozat.hu/Elnokseg.aspx?menuid=5

http://index.hu/belfold/2015/02/11/fidesz_penzhamisitas_kizaras_veress_aron/

http://mszp.hu/sites/default/files/fidesz_it_cikk_2013.jpg

https://www.facebook.com/cegledizoltan

http://hu.scribd.com/doc/249870401/Zalaegerszegi-7-Nap#scribd