Charles Gati a tusnádfürdői beszédről: „nincs magyar út”

szeptember 15, 2014

charles_gati

Charles Gati a liberális Népszabadságnak adott interjújában értékelte Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői „il-liberális demokrácia” beszédét.

A beszéd semmi másról nem szól, mint az általa megvalósítani kívánt magyar rendszer természetének a nyílt beismerése – mondta a Johns Hopkins University politikai tudományok professzora. Gati felelevenítette, hogy 2011 decemberében a New York Times-ban megírta véleményét, melyben az Orbán rendszert il-liberális demokráciának nevezte, és amiért komoly kritikákat kapott a kormány részéről. Most, az il-liberalizmus nyílt beismerése után „az ember azt gondolná, hogy most őt (Orbánt) fogják bírálni azok, akik három éve ugyanezért nekem estek. De érdekes módon most megint engem szidnak”.

Gati megismételte kritikáit Orbán kormányával szemben, amiért szélsőséges hatalmat gyakorol: “ A túl erős állam, amelyik oda is beleüti az orrát, ahol a szabályozott piacnak kellene működnie, a polgári demokrácia átka, aláássa a nyugati társadalom alapvető értékeit”. Nincs harmadik út, nincs magyar út, amit követhetnénk – tette hozzá.

A magyar belpolitikába történő külföldi beavatkozás ötletét Orbán rendszerének megdöntésére úgy kommentálta, hogy: „hacsak nem orosz katonai beavatkozásra számít, még a gondolat is nevetséges”. Összehasonlította az amerikai és a magyar hazai kritikus reakciókat melyeket azért kapott, mert beavatkozott a magyar belügyekbe.

Gati megvédte a külföldi politikai beavatkozás ötletét. „Elképzelhetetlen, hogy valaki itt Amerika függetlenségéért aggódna, vagy összeesküvéstől félne, csak azért, mert Orbán Viktor most már háromszor is nyíltan támogatta a Republikánus Párt elnökjelöltjét. Tudtommal senki se utasította el a beavatkozását Amerika belügyeibe…”

Gati az úgynevezett Hungarian Lobby kritikáit is „kivívta”, akik feljelentették a Johns Hopkins Egyetem elnökénél, mondván, hogy hadakozik a törvényes magyar kormánnyal.

Magyarország külpolitikájával kapcsolatban Gati elmondta, konzervatívként teljes mértékben támogatta Orbánt 2008-2009-ben, amikor Orbán elítélte az orosz katonai lépéseket Grúzia ellen, és ugyanezt várta volna Ukrajna esetében is. “Nem ez történt, és korábbi véleményével ellentétben Orbán most olyan országokat hoz példaként, mint Kína és Oroszország” – tette hozzá.

Gati elmondta, a magyaroknak “inkább Lengyelországot és Ausztriát kellene példának tekinteni” mind politikai, mind pedig gazdasági szempontból. Hozzátette, nem lát koherens irányvonalat a jelenlegi magyar külpolitikában. “Lehetetlen összeegyeztetni Navracsics Tibor (leköszönő külügyminiszter) külügyi találkozón tett megjegyzéseit Kövér László (házelnök) nemrégiben tett nyugat-ellenes szónoklatával.” Az alapvető probléma az lehet, hogy nem csak a Fidesz, hanem egész Magyarország kisebbségi komplexustól szenved a régióban, mondta Gati.

Jelenleg hiányoznak Magyarországon a felelős, karizmatikus politikusok. “Egy bölcs Deák Ferencre vagy egy bátor Petőfi Sándorra nagy szükség lenne” – zárta szavait.

Hivatkozás:

http://nol.hu/belfold/nincs-magyar-ut-nincs-magyar-narancs-1486017

http://www.nndb.com/people/129/000096838/

http://www.britannica.com/EBchecked/topic/454072/Sandor-Petofi

http://www.nytimes.com/2011/12/13/opinion/hungarys-backward-slide.html?_r=0