Civil és politikai aktivisták lemondásra szólították fel a Jobbik képviselőjét

február 24, 2015

benke-e1424909875860

Antifasiszták akartak meghekkelni egy kedd délutáni budapesti jobbikos sajtótájékoztatót, azonban a jobbikos sajtótájékoztató elmaradt. De ez még nem minden.

A Tolerancia Csoport aktivistái azért látogatták volna meg a Jobbik XIII. kerületi sajtótájékoztatóját, mert fölháborította őket, hogy Benke László, a kerület egyetlen jobbikos képviselője nem állt föl, amikor a képviselő-testület a közelmúltban elhunyt nyugalmazott országos főrabbira, a kerület díszpolgárára, Schweitzer József professzorra emlékezett.

Az aktivisták úgy tudták: a sajtótájékoztató háromkor kezdődik a kerületi önkormányzat épülete előtt, ennek megfelelően már három előtt mintegy húszan megjelentek a helyszínen, jobbikos sajtótájékoztató azonban nem volt sehol.

Rendőrségi forrásaink szerint a Jobbik a sajtótájékoztatót először áttette ötre, majd lemondta. Ennek részben ellentmondanak a kerület sajtóosztályától szármató értesüléseink, melyek szerint eleve ötkor lett volna a sajtótájékoztató, amit a Jobbik lemondott.

A megjelent antinácik élénk szavakkal illették a pártot. Zoltai Andrea, a Tolerancia Csoport spiritusz rektora – aki a Szabadság téri szobor elleni tiltakozás egyik vezetőjeként vétette magát észre – lemondásra szólította föl Benkét.

„A legmélyebb barbárság történt” – így jellemezte az önkormányzati incidenst Garai-Édler Eszter aktivista. Szerinte „a Jobbik, de a Fidesz is a gyűlöletkeltést találja a legalkalmasabb eszköznek a tömegtoborzásra”. A hatalom a Horthy-kurzust ápolja és relativizálja – derült ki Garai-Édler szavaiból.

„A Jobbik egy újnáci, újnyilas, rasszista párt” – mondta Tarján András volt SZDSZ-es XIII. kerületi önkormányzati képviselő, a Magyar Liberális Párt tagja. Úgy vélte: a kormánypártok részben a Jobbik programját hajtják végre. Hangsúlyozta: Benke a Jobbik igazi arcát mutatta meg, a Jobbik igazi arca ugyanis ez, nem pedig az, amit a párt a cukikampány során mutat. Tarján egyúttal követelte Benke lemondását.

A Budapest Beacon azt kérdezte a szónokoktól, hogy amennyiben a Jobbik újnyilas és újnáci, akkor miért hír, hogy Benke nem állt föl, és miért követelik a lemondását. „Pontosan azt tették, ami a Jobbiktól elvárható” – fogalmazott munkatársunk. „Pontosan ez ellen kell tiltakozni” – felelt Zoltai Andrea, aki szerint az 1947-es párizsi békaszerződés alapján a Jobbik „nem legitim”. Vitatkozva Tarjánnal, Zoltai szerint nem kell újnyilasnak meg újnácinak becézni a Jobbikot: „a Jobbik egy náci párt” – közölte. A demokrata pártoknak semmilyen módon nem volna szabad együttműködéssel legitimálnia a Jobbikot – tette hozzá.

Édler Eszter azt tette mindehhez hozzá, hogy a cukikampány a társadalom jelentős számára elfogadható, de a Jobbik igazi arca az, amit Benke mutatott be az önkormányzat ülésén, amikor nem állt föl.

Körülbelül itt tartott a flashmob-sajtótájékoztató-interjú, amikor váratlanul maga Benke László jött ki az önkormányzat épületéből. A jobbikos politikus nem volt hajlandó nyilatkozni a Budapest Beaconnek. Annyit elárult: most nem lesz sem neki, sem más jobbikos politikusnak sajtótájékoztatója. Zoltai megkérdezte tőle, hogy miért nem állt föl Schweitzer professzor emlékére. „Nem nyilatkozom” – közölte Benke, majd annyit elárult, hogy a fölmerült kérdésekre a sajtótájékoztatóján reagál. Hogy mikor és hol tartja ezt a sajtótájékoztatót, portálunk többszöri kérdésére sem volt hajlandó elárulni, azt azonban közölte: nem mond le.