Éheztek és fáztak: hiába várták az élelmiszert a Szerbiában ragadt menekültek

szeptember 21, 2015

Menekült kislány Röszkén. Fotó kettőspont Novák BenjáminA kisgyerekekkel érkező családokat sem engedték be Magyarországra.
Fotó: Novák Benjámin, Budapest Beacon

Ezer embernek elegendő élelmiszer-szállítmányt vitt volna a határ mentén várakozó menekültek számára egy önkéntes szervezet – számolt be az esetről még szerdán a 168ora.hu. Kelebiánál és Hercegszánónál is megpróbáltak átjutni Szerbiába, de mindkét határátkelőnél a szerb hatóságok visszafordították őket. A lap egy magyar rendőrt idéz, aki Röszkén azt mondta nekik: „inkább a magyar rászorulókat kellene etetniük”.

A lapi idézi az aktivistákat, akik szerint a szerb hatóságok arra hivatkoztak, „hogy az élelemcsomagok, amiben zsemle, sajt, paprika és gyümölcs voltak, olyan élelmiszerek, amelyeket nem lehet bevinni az országukba”.

Ezzel párhuzamosan a Szerbiában tartózkodó menekültek  helyzetének javításán dolgozó aktivisták arra hívták föl a figyelmet, „hogy éhező és fagyoskodó ezrek, gyermekek, családok vannak a túloldalon, akik órák óta vártak a segélyszállítmányra” – írja a lap.

A több mint tízezer tagú Facebook-csoport, a Segítsünk együtt a menekülteknek! a 168ora.hu-val közölte: az így megmaradt élelmiszer-adományok magyarországi szegényekhez kerülnek: részben egy alföldi faluba, részben hajléktalanokhoz Budapestre.