Elrendelték a nyomozást Gömöri Zsolt ügyében

június 4, 2015

Gömöri ZsoltNyomozást rendelt el a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét érintő feljelentések alapján a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt, a nyomozással a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságot bízta meg – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére kedden.

Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a nyomozást azért rendelték el, mert a rendelkezésre álló adatok alapján bűncselekmény gyanúját nem lehet egyértelműen kizárni és azt csak nyomozás keretében lehetséges vizsgálni.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt elnök (képünkön) 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, a többi között vezetői indokolatlan utazásaival. Gömöri a vissza nem térítendő támogatást – amelyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség – törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Azt mondta: annak ellenére döntött így, hogy szerinte jogszerűen vette fel a támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.

Az MPB elnöke egy hete tagadta a sajtóban ellene felhozott tizenöt vádpont jogosságát, és közölte: a „hecckampánnyal” kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének és a sportállamtitkárság vezetésének is. Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, egyúttal jelezte, hogy a jogszabálysértések gyanúja miatt a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.

Az MPB felügyelőbizottsága mindent rendben talált a nyilvánosságra került ügyekkel kapcsolatban, majd május 28-án bejelentette lemondását. A Jochapress.hu múlt pénteki értesülése szerint ugyanakkor a felügyelőbizottság összegzésében további megállapítást is tett: szerinte a közgyűlés, illetve az elnökség felelősségre vonást kezdeményezhet az elnök ellen, számon kérheti Gömörit azért, mert az MPB illetékes dolgozója nem kötötte meg egy ellopott gépkocsi cascóját, ezzel hárommilliós kárt okozott a paralimpiai bizottságnak. A felügyelőbizottság az ügyvezető szerv mulasztásának tartja, hogy az elnökség nem hozott összegszerű, illetve konkrét határozatot a Gömörinek nyújtott támogatással kapcsolatban, valamint azt is, hogy annak kifizetése nem a jogszabályban előírt módon történt.

Lázár János kancelláriaminiszter múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy szerinte jobb lenne, ha Gömöri Zsolt távozna az MPB éléről, mert szerinte, amit a bizottsági elnök tesz, az többet árt a paralimpia ügyének, mint használ.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke ugyanaznap közleményben jelezte: meglátása szerint Gömöri „már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni” a szervezetet és a sportolókat.

A történtek kapcsán az Atv.hu még kedden megkereste a Magyar Paralimpiai Bizottságot. A lap azt kérdezte: Gömöri Zsolt tervezi-e lemondását. Választ az Atv.hu egyelőre nem kapott.

Az Atv.hu emlékeztet: május 21-én több parasportoló feljelentést tett Gömöri ellen. „Ezt megelőzően közös nyilatkozatban, nyolcpontos petíciót benyújtva lemondásra szólították fel az elnököt, az elnökséget és a felügyelőbizottságot is. A petíciót több mint ötszázan írták alá, köztük Pálos Péter, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Vereczkei Zsolt és Pásztory Dóra” – írja a portál.

Az orgánum idézi Kovács Brigittát, az MPB sportgazdasági vezetőjét, aki május 28-án az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége. „A szponzori pénzekről azt kell tudni, hogy egy elnökségi döntés révén a dolgozók tízszázalékos jutalékot kapnak, ha szponzort hoznak a szervezethez” – mondta a műsorban Kovács.