„…és akkor elpattant bennem valami.” Félig-meddig bocsánatot kért László Petra, az N1TV volt operatőre

szeptember 14, 2015

László PetraLászló Petra, a Jobbik-közeli televízió, az N1TV azóta elbocsájtott operatőre egy, az Mno.hu-nak csütörtökön elküldött nyílt levelében félig-meddig elnézést kért, amiért kedden Röszke mellett súlyosan bántalmazott több menekültet, főleg gyerekeket.

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, kedden Röszkénél a Jobbik-közeli N1TV operatőre egy menekült kislányba belerúgott, egy menekült kisfiút és édesapját pedig elgáncsolta. László Petra nyílt levelet juttatott el az Mno.hu-nak, melyben azt írta:

„Őszintén sajnálom a történteket. Csak mostanra tudtam összeszedni annyira magam, hogy írjak. Gyakorlatilag sokkos állapotban vagyok attól, amit csináltam és attól, amit csináltak velem” – áll a levélben.

„Kamerával forgattam, több száz migráns kitört, áttörték a rendőrkordont, egyikük nekem rontott és én megrémültem. Féltem, ahogy özönlöttek felém, és akkor elpattant bennem valami. Kamerával a kezemben nem láttam, hogy kik jönnek felém, csak arra gondoltam, hogy megtámadtak és meg kell védenem magam. Nehéz jó döntéseket hozni olyankor, amikor az ember pánikban van és sok száz ember rohan szembe vele. Nekem akkor, abban a pillanatban ez nem sikerült. Nagyon sajnálom a történteket és családanyaként külön sajnálom, hogy a sors pont egy gyereket sodort az utamba, ezt akkor nem is észleltem. Pánikba estem, ahogy látom magam a felvételeken, mintha nem is én lennék. Tettemet őszintén megbántam, és vállalom érte a felelősséget” – folytatódik a dokumentum.

„Nem vagyok szívtelen, gyermekeket rugdosó rasszista operatőr. Nem szolgáltam rá sem az ellenem folyó politikai boszorkányüldözésre, sem a mocskolódó, sokszor halálos fenyegetésekre. Csak egy nő vagyok, egy azóta munkanélkülivé vált kisgyerekes anyuka, aki egy pánikhelyzetben hozott egy rossz döntést. Őszintén sajnálom” zárul László Petra levele.

(Bár László Petra azt írja, hogy tettéért vállalja a felelősséget, az általa inzultált személyektől nem kért bocsánatot. Ez a levél vélhetően sokkal inkább szól az ügyésznek és a bírónak, akik arról döntenek majd, hogy megérdemli-e a büntetést azon túl, hogy elvesztette munkáját, világhírnévre tett szert egyetlen éjszaka alatt. Azonban az a tény, hogy munkaadója a Jobbik propagandacsatornája, az ultranacionalista, idegengyűlölő, rasszista, antiszemita és homofób N1TV volt, talán mégis azt sugallja, hogy László Petra egy szívtelen, gyerekeket rugdosó rasszista operatőr – a szerk.)