Falus Ferenc a döntés napján tudta meg, hogy ő az Összefogás főpolgármester-jelöltje

augusztus 15, 2014

falus

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) korábbi vezetője elfogadta a baloldali pártok (Összefogás) felkérését. Döntését azzal indokolta, hogy szeretne élhetőbb várost, melynek kulcsa a kisebb környezetszennyezés, és a jobb minőségű közszolgáltatások. Örömmel venne részt jelölti vitában, amennyiben sor kerülne rá. Falus Ferenc a jelöltségét érintő egybehangzó döntés napjának estéjén telefonon kapott felkérést, külön-külön az Összefogást alkotó baloldali pártok részéről, ám ennyi elegendő volt számára, hogy elfogadja Tarlós István elsőszámú kihívójának szerepét.

Falus saját elmondása szerint azért tartja alkalmasnak magát a posztra, mert korábban nagy szervezeteket vezetett, sok embert irányított, és képes mindenkivel megtalálni a közös hangot. Az érdemi tárgyalásra való hajlandóság egyike a legfontosabb erényeknek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki jó főpolgármester legyen. Falus szerint ez nem ment túl jól Tarlós Istvánnak, mint ahogyan nem ment jól Budapest érdekeinek hatékony képviselete sem. A kormány által diktált döntések előtt meghajolt a főváros, ennek pedig az lett a következménye, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb pénzből tudott gazdálkodni. “Budapest az ország költségvetésének 60 százalékát egymaga állítja elő, így ehhez mérten kell a támogatások mértékét meghatározni.”

A volt tisztifőorvos legfőbb célja egy élhetőbb város megteremtése. Ennek elengedhetetlen feltétele az egészségre káros, környezetkárosító elemek kiszorítása, és elengedehetelen egy jól működő közszolgáltatási rendszer kiépítése. Falus szerint ebben is hibázott Tarlós, hiszen attól, hogy egy intézmény – például egy kórház – nem a főváros tulajdonában van, még nem szűnik meg a főváros felelőssége a működésével és fenntartásával kapcsolatban.

“Budapest sorsa nem pártpolitikai kérdés”-mondja Falus. Ő maga sem tagja egyik politikai pártnak sem, minössze a Bajani Gordonhoz és az Együtt 2014-hez köthető Haza és Haladás mozgalom alapító-tagja. A Fővárosi Közgyűlésben betölthető pozícióért az Együtt 2014 listáján indul. Így, egy esetleges kudarc esetén, ha nem is főpolgármesterként, de képviselőként mindenképp tehet majd Budapestért, azonban az esélyek ellenére is bízik a sikerben. Mint mondja: “Most van lehetőség megtörni a Fidesz hatalmát”.

Biográfia:

Falus Ferenc orvos. Az orvosi egyetem első két évét Moszkvában végezte, majd 1975-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Szakvizsgáját 1979-ben szerezte tüdőgyógyászatból. Később elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem egészségügyi menedzser szakát, és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán is folytatott tanulmányokat, de a szakdolgozatát nem írta meg.

Dolgozott mentőorvosként az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), majd tüdőgyógyászként az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben. Később a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett. Az 1990-es években az Egyesült Államokban dolgozott, a Harris Egészségügyi Szolgálatnál. 1995-ben az újonnan alakult Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület első elnöke lett. 2001 decemberétől 2007-ig aFővárosi Nyírő Gyula főigazgatójaként tevékenykedett, ahol létrehozta az ország első játékszenvedély-betegeket gyógyító osztályát.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetését 2007. február 1-től látta el. 2010. július 7-i hatállyal bizalomhiány, és az ÁNTSZ működésével kapcsolatos problémák miatt felmentették tisztségéből.

2012-ben a Haza és Haladás egyesület alapítói között szerepel, amely egyesület az Együtt 2014 párt egyik alapító szervezete.