Ferencváros polgármestere szerint ötmilliárd forint a Budapesti Vegyiművek területének kármentesítése

április 24, 2015

Bácskai JánosBácskai János polgármester megerősítette a korábban V. Németh Zsolt államtitkár által elmondottakat, miszerint nincs közvetlen katasztrófahelyzet a volt Budapesti Vegyiművek területén. Különösebben nincs bennem aggodalom, én tízen éve ismerem ezt a helyzetet, dolgoztam is a telepen — mondta Ferencváros polgármestere, aki szerint a teljes kármentesítés ötmilliárd forintba kerül, de hogy ki állja majd a számlát, arra nem tudott válaszolni.

Mint arról már kétrészben a 444 két cikke, részben egy, az ATV Egyenes Beszéd című műsora által abszolvált V. Németh Zsolt-interjú nyomán született – írásunkban beszámoltunk, a ferencvárosi Illatos úton, Kispesthez és Pesterzsébet is közel egy hatalmas ipari területen mintegy kétezer tonna, részben azonosítatlan veszélyes hulladékot tárolnak szétrohadt-szétdurrant hordókban, a szabad ég alatt. Több szakértő is aggodalmának adott hangot, mivel az anyagok között több is súlyosan mérgező, fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, a telep pedig semmiféle tűzvédelmi előírásnak nem felel meg, ráadásul a területen jelenleg is veszélyes anyagokkal dolgoznak.

Nincs közvetlen katasztrófahelyzet a volt Budapesti Vegyiművek területén – állította V. Németh Zsolt, a Földművelési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkára szerda este az ATV-ben. A fideszes politikus pánikkeltésről beszélt. Hangsúlyozta: a ferencvárosi polgármester nyolcszáz méterre lakik a teleptől.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtök este Bácskai János megerősítette: valóban ennyire közel lakik a volt Vegyiművek területéhez, de nincs benne különösebb aggodalom. Több mint tíz éve ismeri a helyzetet, sőt, korábban dolgozott is a gyár területén.

A hordókat a ferencvárosi polgármester szerint el kell szállítani, ami két körben fog megtörténni. Az elszállítás a sürgősebb, a kármentesítés egy időigényesebb folyamat. Ha mindent összeadunk, mai áron ötmilliárd forintra lesz szükség az áldatlan állapotok felszámolására, és a környezet helyreállítására – mondja Bácskai. A szakértők korábban egyébként csak az elszállítás költségeire legalább egymilliárd forintot kalkuláltak.

Arra a fölvetésre, hogy már a 2010-es polgármesteri kampányában azonnali lépéseket sürgetett a volt Budapesti Vegyiművekkel kapcsolatban, Bácskai kitérő választ adott: szerinte a kialakult helyzetért felelős a 2007-ben kijelölt felszámoló, az azt kijelölő személy, a környezetvédelmi szakhatóságok, és a katasztrófavédelmi szervek is. Nem egymásra várunk – jegyezte meg a polgármester. Szerinte a felelősök pontosan tudják a kötelességüket; ez a kérdés szakembereinek és az abban érintett politikusoknak a keddi tanácskozásán ki is derült.

Bácskai szerint vannak a telepen gyúlékony anyagok, de még nincs olyan helyzet, hogy meg is gyulladjanak. Bár nyaranta a szakhatóság előírása szerint locsolni szokták az anyagok egy részét azokat hűtendő, a polgármester szerint ez csak elővigyázatosság.

Hogy miért telt el ennyi idő, miközben semmi sem történt, arról Bácskai szerint a „felelőtlenül viselkedő” felszámolócég tehet. Hozzátette: ő nem látta a felszámolásra vonatkozó akciótervet, így azt sem tudja, milyen alapból fogják finanszírozni az említett ötmilliárd forintot.

Addig is lesz az ügyben a jövő héten egy lakossági fórum, ahol „pánikkeltő” szakértőket – többek közt a 444-nek és az ATV-nek is nyilakozó Simon Gergely Greenpeace-szakértőt – lehet majd kérdezni. A fórumról, és az ügy további fejleményeiről is beszámolunk majd.

Készült egy petíció is, melynek aláírói – péntek délutánig közel ezer ember – arra kérik a kormányt, hogy azonnali hatállyal gondoskodjék a környezet megtisztításáról a környéken lakók biztonsága és egészsége érdekében.