Figyelő: Répássy Róbertet egyéni véleménye miatt menesztették

október 12, 2015

Répássy RóbertA Figyelő szerint Répássy Róbert igazságügyi államtitkár bukása többek közt arra vezethető vissza, hogy anno nem szavazta meg Handó Tünde kinevezését az Országos Bírósági Hivatal élére. Répássy az Indexnek azt állítja: megszavazta. A szavazás – mint általában a személyi döntések – titkos volt.

Vélhetően egy titkos szavazás állhatott Orbán Viktor hirtelen elhatározásának hátterében, mely után menesztették az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát – írja a Figyelőre hivatkozva az Index.

Répássy Róbert (képünkön) menesztése teljes meglepetésként hatott azok számára, akik nyomon követik a magyar politikai történéseket. Répássy ugyanis azon kevés fideszes politikus egyike, akinek a nevéhez nem igazán kapcsolódnak szakmai vagy személyes botrányok.

A Figyelő szerint a kormányfő rossz szemmel nézte, hogy a közelmúltban egy sor, a kormány számára kedvezőtlen bírósági ítélet született.

A Figyelő informátora szerint a másik ok az lehetett, „hogy Répássy több, a politikai kormányzás szempontjából fontos ügyben a szükségesnél puhább vagy az irányadótól eltérő álláspontot képviselt” – írja az Index.

Az Index arra hívja föl a figyelmet, hogy Országos Bírósági Hivatal élére szánt Handó Tündére – aki amúgy Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő felesége – vélhetően többen is nemmel szavaztak az Országgyűlésben történt, 2011. december 13-án választáson. A szavazás titkos volt, „de az eredmény láttán a kormányfő a vasfegyelméről híres frakciót arra kérte, hogy aki nem értett egyet Handó kinevezésével, azt aznap délután várja egy kávéra, hogy személyesen meséljék el neki az álláspontjukat” – írja az Index.

„A történet szerint a megbeszélt időpontban meg is jelent a miniszterelnök irodájában egy humoráról ismert képviselő, aki miután megkérdezték tőle, mit keres ott, azt mondta: »Jöttem kávézni. Úgy hallottam, lesz itt hat felesleges csészével.« Orbán meghívása a kávéra tehát már eleve úgy csapódott le a frakcióban, hogy a nemmel szavazók eljátszották a kormányfő politikai bizalmát. A Figyelő szerint a nemmel szavazók közé tartozott Navracsics Tibor is, aki ma már Brüsszelben tartja a távolságot a hazai közélettől” – folytatódik a portál cikke.

Répássy visszalő

Répássy a Figyelőben megjelent cikk után nyilatkozott az Indexnek. A volt államtitkár azt állította: négy évvel ezelőtt megszavazta Handó Tündét.

„Valakik a pártból próbálják bemocskolni az én és másik öt képviselő becsületét. A titkos szavazás ugyanis becsületbeli ügy a képviselők számára” – mondta a volt államtitkár az orgánumnak.