Három évre kitiltották Romániából a Jobbik alelnökét

március 10, 2016

Szávay IstvánSzávay István, a Jobbik alelnöke

Tavaly október óta nem mehet Romániába Szávay István, a Jobbik alelnöke, aki ezzel kedden szembesült a határon. Nem ez az első eset, hogy kitiltották.

Kellemetlen meglepetéssel szembesült Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő kedd este, amikor a magyar-román határon közölték vele, hogy nem léphet be Romániába, mert hónapokkal ezelőtt kitiltották az országból – írja az MTI nyomán az Index.

A Jobbik alelnöke Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a székely szabadság napján, és ezzel ismét kiálljon Székelyföld területi autonómiája mellett, ám közel félórás várakoztatás után az ártándi átkelőnél szolgálatot teljesítő román határőr közölte vele, hogy nem engedheti tovább, mert három évre kitiltottak az országból. Kiderült: a döntés 2015. október 21. óta érvényes.

Nem ez az első eset, hogy Szávayt kitiltják Romániából. 2014 márciusa és 2015 márciusa között szintén nem léphetett be az országba, de a tiltás akkor Zagyva György Gyulára, a Jobbik 2010 és 2014 közötti parlamenti képviselőjére és még két másik magyar állampolgárra is vonatkozott.

Akkor Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője azt mondta: a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

„Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak tartom egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről” – írta közleményében Szávay, aki a két évvel ezelőtti kitiltás miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJBE) fordult, és Strasbourgban beperelte a román államot. A mostani kitiltása miatt is ugyanezt tervezi.

Ahogy akkor, úgy a Jobbik alelnökét most sem tájékoztatták az intézkedésről, és annak konkrét okáról.