Házkutatások az Országos Roma Önkormányzat székházában

június 14, 2015

Farkas FlóriánA Magyar Nemzet arról számol be, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal házkutatásokat rendelt el „az Országos Roma Önkormányzat részvételével zajló Híd a munka világába program gyanús pénzköltései miatt”.

A lap úgy tudja: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) többeket kihallgatott és iratokat is lefoglalt. Az adónyomozók azt követően jelentek meg az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székházában, „miután a Fővárosi Főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen” – írja az orgánum.

„A Híd a munka világába projekttel kapcsolatos nyomozás továbbra is folyamatban van költségvetési csalás gyanúja miatt. A pénzügyi nyomozók házkutatásokat, lefoglalásokat hajtanak végre, tanúkihallgatások történnek. A nyomozás jelenlegi határideje augusztus 4-e, ez a határidő azonban szükség esetén meghosszabbítható. Ennél többet a nyomozás érdekeire való tekintettel nem tudunk megosztani a nyilvánossággal” – közölte a Hír TV-vel Sárközi Alexandra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője.

Mint ahogy arról a Budapest Beacon márciusban és májusban összesen három cikkben is beszámolt, úgy tűnik: a Híd a munka világába – szociális szövetkezetek elnevezésű projektből jutott kétszázmilliós gellérthegyi irodaházra, de havonta félmillióért autóbérlésre is. Márciusban az Indexre hivatkozva lapunk többek közt azt írta, hogy a 2014. november végéig az ORÖ élén álló Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő (képünkön balról a harmadik) elmulasztott elszámolni 287 millió forinttal.