Heller Ágnes: Sötét évek várhatnak Magyarországra

április 16, 2014

heller

Ma is Horthy és Kádár Magyarországán élünk. Az emberekre sokkal erősebb hat a szociális és a nacionalista demagógia, mint hogy önálló ítéletalkotásra képesek legyenek. Mindegyik kormány vétkes ebben, amely a rendszerváltás után kormányozta ezt a népet. Semmit sem tettek azért, hogy a szabadság intézményeinek kiépülése után a szabadság szelleme is megformálódjon. És az eredmény riasztó: Európa szégyenpadjára kerülünk. Oroszország és Törökország felé haladunk, még Romániában is jobb állapotban van a demokrácia.

Az ellenzék politikusai nem állnak a helyzet magaslatán. Miközben olyan kérdéseken vitatkoznak, ki legyen a még nem is létező kormány nem létező miniszterelnöke, a Fidesz lassan, de szisztematikusan készült. Persze a választási törvény önmagában lehetetlen feladat elé állította az ellenzéket. Nem volt nagy játékterük. Vannak kiváló politikusok, akik ezzel is megbirkóznak, a hátrányt előnyre tudják fordítani. Ők erre nem voltak képesek.

Orbán a beszédében azzal dicsekedett: a magyar Európa legegységesebb nemzete. Nos, az egységről csak annyit: a szavazók negyven százalékáról nem tudhatunk semmit, tekintve, hogy el sem mentek szavazni. Milyen egységről beszél Orbán? A Fidesz egységéről? Abban igaza van. A választás mellbevágó tapasztalata a Jobbik fokozatos, választásról választásra haladó erősödése.

A Jobbik nem egyszerűen szélsőjobboldali párt. Kelet-Európai megfelelője az Arany Hajnal nevű görög mozgalom, amely Európa-szerte aggodalmat kelt. Ez tovább rontja a magyar helyzetet és a rólunk alkotott összképet. Nem éppen biztató, ha az ellenzék jókora része radikális jobboldali, nem pedig liberális vagy baloldali párt. Hatalomra pillanatnyilag talán nem kerülnek, de nem tudjuk, mit hoz a jövő. Az a jövő, amely igen sötétnek látszik. Valószínűleg a kíméletlen Fidesz-hatalom attól a szabadságtól is megfoszt minket, amelyet eddig birtokoltunk. Sokan stabilizációt, konszolidációt emlegetnek. Nem számítok ilyesmire. Orbántól ez alkatilag idegen. Sötét évek várhatnak ránk.

“Heller Ágnes”, 168 Óra, 2014. április 12.