Hűvös fogadtatást kapott Orbán Varsóban az orosz megegyezés után

február 20, 2015

Poland

“Őszinte és nehéz beszélgetést folytattunk” nyilatkozta Lengyelország miniszterelnöke Ewa Kopacz Orbán Viktorral folytatott találkozóját követően. A lengyel miniszterelnök azt is elmondta, a beszélgetés “barátok között szokásosan nyílt volt – őszintén, szemtől szemben beszéltem. Közöltem Orbán miniszterelnökkel, hogy a visegrádi országok és az Európai Unió egysége Ukrajna kérdésében kiemelkedő fontosságú. […] Olyan országok, mint amilyenek a mieink, a nyugati hatalmak segítségével válhattak függetlenné és szabaddá huszonöt évvel ezelőtt. Éppen ezért most, amikor erre esélyünk van, segíteni kell az olyan országokat, mint Ukrajna, amelyektől ezt a függetlenséget megtagadják.”

Kopacz elmondása szerint figyelmeztette Orbánt, hogy “közös történetük során, Magyarország és Lengyelország mindig vesztett, amikor a nemzetközi politikában az erő a jogok fölé kerekedett.”

A nyilatkozat arra utal, hogy a lengyelek még diplomáciai szinten is fontosnak tartották hangsúlyozni fenntartásaikat Magyarország és Oroszország közeledése kapcsán.

A találkozóról az ABC News és a Bloomberg amerikai hírportálok is részletesen beszámoltak. Az ABC szerint Kopacz a jelenlegi ukrajnai helyzetet a magyar, 1956-os eseményekhez hasonlította, amikor a szovjet csapatok katonai agresszióval verték le az ország függetlenségére irányuló fegyveres felkelést.

Az amerikai híroldal cikke azt is kiemeli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kényesen kerülte az orosz szövetség kérdését. Annyit mondott el, hogy támogatja a minszki, oroszok és ukránok között kötött fegyverszünetet. “Magyarország és Lengyelország mindig támogatta egymást és a szabadság ügyét.” – közölte még. Orbán kifejezte ugyanakkor reményét, hogy külpolitikai céljaik ellentétei ellenére a lengyel barátság megmarad: “Magyarország és Lengyelország még akkor is módot talált barátságának megőrzésére, amikor a második világháború alatt a magyarok a lengyelek ellenségeivel álltak szövetségben” – mondta.

A Bloomberg Orbán varsói látogatása nyomán kiemeli, az EU nehéz helyzetben van az oroszellenes szankciókkal kapcsolatban. Ha ugyanis mind a 28 tagállam egységesen nem szavaz annak meghosszabbítása mellett, a bankszámlák befagyasztása és egyes orosz beutazások megtagadása márciusban, a szélesebb körű gazdasági szankciók pedig júliusban lejárnak. Most pedig úgy tűnik, Putyin megszerezte a magyarok és a görögök egyértelmű támogatását ehhez.

A magyar sajtóban a jobboldali és baloldali reakciók Orbán varsói találkozójáról szinte egyöntetűen elítélik Orbán helyzetét. Az Index szerint Orbánnak Varsóban “nem jött össze” a kármentés, rosszul került ki a helyzetből. Azt is megemlítik, hogy Orbán hagyományos szövetségese, Jaroslaw Kaczinsky, aki a Fidesz által szervezett Békemenetre 2012-ben lengyel támogatóit is elküldte, most elzárkózott az Orbánnal való találkozástól, és azt mondta, hogy a Putyinnal való találkozással Orbán “hátbaszúrta az EU-t és a lengyel nemzetet.” Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtószóvivője az esettel kapcsolatban azt közölte: Orbán programja szerint nem is akart a lengyel jobboldali vezetővel találkozni.

Az Index ugyancsak beszámolt a miniszterelnök lengyel gazdasági kamara előtt tartott beszédéről, amely arról szólt, hogy noha Lengyelország “mindig számíthatott Magyarországra,” az “EU-nak nevezett projekt most elakadt,” éppen ezért Európa “a globális versenyben vesztésre áll.” Beszéde után az előre egyeztetett program szerint a magyar kormányfő átvehette a lengyel gazdasági kamara “Arany Ernyő” díját. Az indoklás szerint a díj azért járt neki, mert kivezette Magyarországot a 2010-es, nehéz gazdasági helyzetből.

A magyar állami televízió híradója, az M1 nem emelte ki a lengyel kritikákat Orbán felé, részletesen beszámolt azonban a díjról, amit a magyar miniszterelnök átvehetett. Később pedig arról adtak hírt, hogy tömegek tüntetnek a lengyel kormány ellen mezőgazdasági intézkedései miatt, és hogy “a tiltakozókhoz a lengyel Szolidaritás is csatlakozott.” Írtak még arról is, hogy Orbán szerint “nem lehet szabad ország az, ahol a nemzeti tőkét korlátozzák”, legyen az akár Lengyelország, akár Magyarország.

Hivatkozás:

http://www.hirado.hu/2015/02/19/varsoban-es-tobb-lengyel-regioban-a-kormany-ellen-tuntettek-az-agrarszakszervezetek/

http://www.bloomberg.com/news/articles/2015-02-19/hungary-s-orban-gets-cold-shoulder-in-poland-after-russian-deal

http://index.hu/kulfold/2015/02/19/orban_udvarias_akart_lenni_de_nem_jott_ossze/

http://abcnews.go.com/International/wireStory/polish-leader-holds-difficult-talks-hungarys-orban-29073107

http://www.thenews.pl/1/10/Artykul/197620,Hungarian-PM-Orban-in-Warsaw

http://www.hirado.hu/2015/02/19/orban-a-nemzeti-toke-megerositese-szabadsagkerdes/