Ipsos: a Jobbik csillaga emelkedik, a Fideszé zuhan

március 18, 2015

sneider

A parlament alelnöke, a Jobbik képviselője, Sneider Tamás, aki korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy cigányember bántalmazásáért

Az Ipsos március 6-a és 13-a között végzett közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a kormányzó Fidesz támogatottsága tovább csökkent, és mélypontra esett, míg a szélsőjobboldali Jobbiké nőtt.

A Fidesz támogatottsága februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian voltak.

Az Ipsos megállapítása szerint mindeközben a Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt és a PM 1-1 százalékon állt a teljes felnőtt népesség körében.

Talán a legfontosabb, hogy 40-ről 37 százalékra csökkent a pártoktól távolságot tartók aránya.

A mostani adatok azt mutatják, hogy a mintegy nyolcmillió szavazásra jogosult állampolgár közül a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak közel másfél millió, az MSZP-nek egymillió híve van. A DK mögött 300 ezren állnak, az LMP-nek nagyjából 250 ezres, a PM-nek és az Együttnek körülbelül százezres a tábora – írják.

Az Ipsos adatai szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz a parlamenti választások óta először szorult – a februárban is mért – negyven százalék alá, ebben a körben a kormánypárt márciusban 37 százalékot ér el.

A Jobbik e körben is eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy 25-ről 28 százalékra javított, míg az MSZP továbbra is a biztos választók 19 százalékára, a DK a februári 6 után 7, míg az LMP 5 helyett 4 százalékára számíthat. Az Együtt, illetve a PM továbbra is 1-1 százalékot kapna a kutatás eredményei szerint.

A 444 szerint a Jobbik sikeréhez nagymértékben hozzájárul, hogy maga mögött tudhatja a tavalyi parlamenti választásokon a pártra szavazók több, mint kilenctizedét, s emellett sikerült új támogatókat is gyűjtenie, akik közül sokan a kevésbé iskolázott és a munkanélküli húsz-harminc éves korosztályból került ki.

A harminc évnél fiatalabbak körében februárban a Jobbik először előzte meg a Fideszt, és e korcsoportban most is 21:17 százalékos aránnyal vezet.