Jean-Claude Juncker az Európai bizottság elnök-jelöltje, Orbán és Cameron ellenszavazata mellett

június 30, 2014

Junker-e1404151827793

A magyar miniszterelnök megvédte döntését, amely szerint ellenezte Jean-Claude Juncker (képünkön) jelölését az Európai Bizottság élére, aki már szinte biztos lehet benne, hogy ő lesz az Európai Bizottság következő elnöke.

Orbán Brüsszelben pénteken – amikor Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke a Twitteren jelentette be Juncker jelölését – elmondta, „kemény üzenetet küldött Európának, mert nem ért egyet azzal, hogy beavatkoznak a nemzeti szférába, és hogy bújtatva módosítsák az alapszerződést”.

Orbán kijelentette, hogy az elmúlt öt évben az EU olyan területekre is megkísérelte kiterjeszteni a hatáskörét, amelyekben nem kellene beleszólniuk, név szerint a Fidesz rezsicsökkentését, a banki különadót, a földvédelmi törvényt és a házi készítésű pálinka adómentességét említette.

A 28 EU tagállam vezetői közül 26-an támogatták Junckert, aki 19 éven keresztül volt Luxembourg miniszterelnöke. Csak Magyarország és az Egyesült Királyság ellenezte a jelölését. Ez volt az első alkalom, hogy a kormányfők nem jutottak teljesen egységes álláspontra az Európai Bizottság elnökjelöltjének személyével kapcsolatban.

A szavazás előtt Brüsszelben Orbán elmondta, elvi kérdés volt, hogy nem támogatta Juncker jelölését, és hozzátette: „Szavamat adtam a magyar szavazóknak, hogy mit fogok képviselni, attól nem tudok eltérni”.

Hozzátette ugyanakkor, hogy „várakozásai szerint meg fogja találni a közös szót Junckerrel az együttműködésre”, akit hivatalosan az Európai Parlament fog megválasztani. Nagy-Britannia volt az egyetlen másik ország, amely ellenezte Juncker jelölését, David Cameron miniszterelnök a „nem megfelelő embernek” nevezte őt.

 

Hivatkozás:

http://www.vg.hu/kozelet/politika/megszolalt-orban-miutan-leszavaztak-az-europai-tanacsban-johet-juncker-430253

http://index.hu/kulfold/eurologus/2014/06/27/a_bizottsag_uj_elnoke_sok_tapasztalat_semmi_izgalom/