John McCain szenátor „neofasiszta diktátornak” nevezte Orbán Viktort

december 3, 2014

mccain

Az Egyesül Államok szenátusához intézett, Colleen Bradley Bell nagyköveti kinevezése elleni beszédében John McCain republikánus szenátor „neofasiszta diktátornak” nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt. Amikor a 444.hu kérte annak megerősítését, hogy McCain valóban Orbánra utalt, nem pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökre, akkor a szenátor hivatala ezt vissza is igazolta.

A magyar külügyminisztérium válaszul bekérette M. André Goodfriend-et, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét, hogy adjon magyarázatot McCain megjegyzésére.

McCain elítélő hangon beszélt Colleen Bradley Bell budapesti nagyköveti kinevezéséről kedden a szenátus előtt. Az idős arizónai veterán szenátor többek között ezt mondta:

“Nem vagyok a politikai kinevezettek ellen. Értem a játékszabályokat. De itt egy olyan országgal állunk szemben, amely annak a határán áll, hogy szuverenitását egy neofasiszta diktátor kezébe adja, és akkor oda fogjuk küldeni a „Gazdagok és Szépek” (tv sorozat) producerét. Felszólítom kollégáimat, hogy hagyjanak fel ezzel az ostobasággal. Arra kérem őket, hogy szavazzanak „nemmel””.

Az idős szenátor mondatával a Fidesz érzékeny területét találta el. Mielőtt 2010-ben a Fidesz és vezetője hatalomra került, Orbán 2008-ban McCain elnöki kampányát helyeselte, sőt egészen odáig ment, hogy McCain-t “a szó legősibb értelmében vett nemzeti hősnek” nevezte.

Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági miniszter Brüsszelből reagált a nyilatkozatra: “A magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania. Ha valaki kizárólag a Magyarországról szóló sajtóhíresztelések alapján mond véleményt a magyarországi folyamatokról, akkor könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy a kijelentései nélkülözik a ténybeli alapokat”.

Szijjártó hozzátette, hogy a washingtoni magyar követség felvette a kapcsolatot McCain szenátorral a megjegyzése hátterével kapcsolatban.

A liberális 444.hu később arról számolt be, hogy André Goodfriend-et, a budapesti amerikai követség ideiglenes ügyvivőjét bekérette a külügyminisztérium, ahol Magyar Levente államtitkárral találkozik McCain megjegyzései miatt. Goodfriend már elhatárolódott McCain megjegyzéseitől, a Twitteren az alábbi bejegyzést tette közzé:

(Fontos, hogy megpróbáljuk tisztelettel meghallgatni mások véleményét, de azzal nem kell mindig egyetérteni.)

McCain beszéde után szinte azonnal vita indult a magyar sajtóban, hogy a szenátor Putyinra, vagy Orbánra értette-e a megjegyzését. A kérdésre a választ Julie Tarallo, McCain sajtófőnöke adta, aki visszaigazolta, hogy “McCain szenátor Orbán miniszterelnökről beszélt”

Ennek viszont még nem volt tudatában Kovács Zoltán kormányszóvivő, amikor szerda reggel a magyar sajtónak azt nyilatkozta, a sajtó félreértette McCain szavait és az Putyinra vonatkozott, ami „egyértelműen kiderül a szövegkörnyezetből”.

Egy McCain által vezetett kétpárti kongresszusi küldöttség 2014. januárjában találkozott Orbán Viktorral, és több ügyben is aggodalmuknak adtak hangot. A találkozó után McCain az alábbi nyilatkozatot tette:

„Lehetőségünk volt találkozni Orbán miniszterelnökkel, ellenzéki vezetőkkel és körbejárni a magyar parlament épületét, amely a demokrácia és szabadság egyik legcsodálatosabb épülete az egész világon.

Biztosítottuk a miniszterelnököt és az ellenzéki vezetőket is, hogy az Egyesült Államok Magyarország elkötelezett szövetségese és barátja marad. Amerika büszke arra, hogy támogathatta Magyarországot a demokrácia útján megtett minden lépésében – 1989 bódító napjaitól kezdve a NATO és az EU csatlakozáson át a jelenkori kihívásokig.

Megértjük a magyarországi demokrácia állapotával kapcsolatos belföldön és külföldön felmerült aggodalmakat. Az aggodalmak némelyike nagyon komoly. A magyaroknak demokratikus úton kell megoldani azokat, és az ország demokratikus intézményeinek, fékeinek és ellensúlyainak, jogállamiságának elég erősnek kell lennie, hogy támogassák ezt a folyamatot.

Az Egyesült Államok és a szabad világ többi része tartósan érdekelt abban, hogy Magyarország erős, befogadó, toleráns demokráciaként folytassa a fejlődést, szabad piacgazdasággal, független bírói testülettel, és szabad médiával. Reméljük, hogy a közelgő magyar parlamenti választások tükrözni fogják a magyar demokrácia vibrálását, versenyképességét és korrektségét. És nincs jobb módja annak, hogy a világ tanúja legyen és megbizonyosodjon a demokráciáról, minthogy, köztiszteletben álló, objektív nemzetközi megfigyelőcsoportok legyenek jelen a választások megfigyelésénél.

Szintén megbeszélést folytattunk a miniszterelnökkel és az ellenzékkel számos közös külpolitikai érdekünkről. Osztozunk az elkötelezettségben a balkáni demokráciák konszolidálásával kapcsolatban, Ukrajna európai integrációjával kapcsolatban, a békés és szabad Afganisztán támogatásában, és a NATO-n belüli együttműködés elmélyítésében, különös tekintettel a terrorellenes tevékenységekre. Kifejeztük reményünket azzal kapcsolatban is, hogy Magyarország energiabiztonsági szükségleteit oly módon biztosítja, hogy az tovább diverzifikálja Európa energiaellátását. Az Egyesült Államok hálás a magyarok erős, nemzetközi együttműködéséért, és azért az akaratért, hogy vezető szerepet töltsön be a nemzetközi béke és biztonság érdekében. Úgy gondoljuk, hogy szövetségünk sikere nagyrészt azáltal mérhető, hogy mit teszünk együtt a demokratikusabb, biztonságosabb, és virágzóbb jövőért – nem csak Európán belül, hanem azon kívül is.

Mindezekben a közös kihívásokban úgy látjuk, hogy egy erős, demokratikus Magyarország a legjobb, leghatékonyabb partner az Egyesült Államok és a NATO szövetségesek számára.  Most még inkább, mint valaha, a mostani nagy felkavarodás idején, a demokratikus értékekért egyre növekvő globális felkiáltás idején szükség van arra, hogy Magyarország elöl járjon és jó példát mutasson”.

Hivatkozás:

http://www.c-span.org/video/?322978-1/us-senate-morning-business

http://www.chicagomag.com/Chicago-Magazine/Felsenthal-Files/February-2014/Colleen-Bells-Confirmation-Hearing-Didnt-Go-Very-Well/

http://www.origo.hu/itthon/20141203-szijjarto-nincs-alapja-mccain-kijelentesenek.html

http://444.hu/2014/12/03/a-kulugyminiszterium-bekerette-goodfriendet-amiert-mccain-szenator-neofasiszta-diktatornak-nevezte-orbant/

http://444.hu/2014/12/02/mccain-szenator-szerint-orban-viktor-egy-neofasiszta/

http://mno.hu/kulfold/kovacs-zoltan-mccain-nem-orbanra-utalt-1261403