John McCain szenátor nyilatkozata Magyarországgal kapcsolatban

december 3, 2014

mccain

Washington, D.C. ­– John McCain szenátor ma az alábbi nyilatkozatot adta ki, melyben aggodalmát fejezte ki a magyarországi jogállamisággal és demokráciával kapcsolatban:

“Mióta 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök hatalomra került, anti-demokratikus alkotmányos változtatásokat léptetett életbe, a magyarországi bíróságok függetlenségét korlátozták, civil szervezeteken ütöttek rajta, és a civil társadalom ellen vádakat emelnek, a sajtószabadságot korlátozták és ez nem minden. Ezek a lépések fenyegetik az intézményi függetlenségi alapelveket, a fékek és egyensúlyok rendszerét, amely a demokratikus kormányzás jele, és ezért súlyosan aggaszt a magyarországi demokratikus normák lemorzsolódása.”

Ezeket az aggodalmaimat sokan osztják. A Velencei Bizottság 2013-ban arra a megállapításra jutott, Orbán alkotmányváltoztatásai a demokráciát és a jogállamiságot fenyegetik, és azt állította, hogy a kiegészítések „szemben állnak az alaptörvényi elvekkel és az európai normákkal”, illetve, „olyan kockázatot eredményez, amely negatívan érintheti az Európa Tanács mindhárom tartóoszlopát: a hatalmi ágak elválasztását, mint a demokrácia lényegi tantételét, az emberi jogok védelmét, és a jogállamiságot.”

“Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Újságírók Védelmi Bizottsága is elítélte a magyar médiatörvényt. Azt írták, az olyan légkört teremt, amely félelemre és a média ön-cenzúrájára ad okot, még azok után a változtatások után is, amelyeket az Európai Bizottság korábbi kifogásai után léptettek életbe. „A magyar médiatörvény változtatásai csak növelték a meglévő aggodalmakat a kritikus, vagy eltérő nézetek meggátolásával” mondta Dunja Mijatovic, az EBESZ Médiaszabadság képviselője.”

“Az Európai Központi Bank többször figyelmeztetett arra, hogy Orbán miniszterelnök kormánya beavatkozik jegybankja függetlenségébe, és felszólította őt, hogy tartsa tiszteletben a monetáris döntéshozók függetlenségét, és elítélte a kormányzati kísérleteket a bankárok elbocsájtással történő fenyegetésére, ha szembemennek a kormányzati politikával.”

“És alig hat hónappal később, hat magyarnak tiltották meg, hogy beutazzon az Egyesült Államokba korrupció gyanúja miatt”. André Goodfriend ideiglenes ügyvivő a beszámolók szerint a kitiltást figyelmeztetésnek nevezte a politika visszafordítására, amely fenyegeti a demokratikus értékeket, és felidézte a „negatív elszomorító trendeket” Magyarországon, valamint a gyengülő jogállamiságot, a civil társadalom elleni támadásokat, és az átláthatóság hiányát.”

“A demokrácia a jogállamiság tiszteletben tartása, a hatalmi ágak elválasztása, a gazdasági, civil és vallási szabadságjogok nélkül nem csak hogy nem kielégítő, de veszélyes is. Ezzel együtt jár a szabadság lemorzsolódásával, a hatalmi visszaélésekkel, etnikai megosztottsággal és a gazdasági korlátozásokkal – mindazzal, amelyeknek tanúi lehettünk, mióta Orbán miniszterelnök hatalomra került. Orbán miniszterelnök azzal igazolta tetteit, hogy új állammodellt hív életre, amely az „il-liberális demokrácián” alapul, de ez a vízió szembemegy az Európai Unió és a NATO alapértékeivel. Ezeket a szövetségeket nem csak a demokrácia alapelvén hozták létre, hanem a jogállamiság, az egyéni szabadság és alapvető szabadságjogok védelmére is. Minden tagnak elkötelezettnek kell lennie ezen értékek mellett.”

Hivatkozás:

http://www.mccain.senate.gov/public/index.cfm/press-releases?ID=42884c56-068d-43e2-9dc9-cde1ac1f3c30