Két hete van a kormánynak, hogy választ adjon a menekültekkel való bánásmód miatt emelt brüsszeli kifogásokra

október 7, 2015

Paraszkevi MisuKét hete van a magyar kormánynak arra, hogy választ adjon az Európai Bizottság illegális határátlépéssel kapcsolatos jogszabályváltozásokra tett kifogásaira – tudta meg a Nol.hu a birtokába jutott dokumentumból.

Az Európai Bizottság (EB) bevándorlásért és belügyekért felelős igazgatója, Matthias Ruete és Paraszkevi Misu igazságügyi főigazgató (képünkön) szeptember 15-én levelet levelet Magyarország brüsszeli állandó képviseletének élén álló Várhelyi Olivérnek, melyben többek között a menedékkérelmi eljárással kapcsolatos uniós direktívának ellentmondó magyarországi intézkedéseket kifogásolták – értesült a Nol.hu.

Az Európai Unió tisztviselői azt írták: aggodalomra ad okot, hogy a Magyarországra érkező menekültek nem kapnak írásban az anyanyelvükre vagy az általuk ismert más nyelvre lefordított tájékoztatást arról, hogyan zajlik a menekültügyi eljárás, mivel vádolják őket, milyen jogi következményei lehetnek az ellenük lefolytatott eljárásnak és az így hozott ítéletnek, valamint az emberi jogi szervezetek sem siethetnek segítségükre, hiszen munkatársaik nem léphetnek be a tranzitzónák területére.

A két tisztviselőnek gondjai vannak a határzár átlépésének büntetőjogi szankcionálásával, valamint azzal is, hogy Magyarországon nem biztosítják a menedékkérők számára a cselekményükkel arányos bánásmódot és az alapvető emberi jogaikat.

Az EB szerint további probléma, hogy az eljárásokat statáriális gyorsasággal folytatják le, felülvizsgálati eljárás esetén pedig nem lehet új tényekre vagy bizonyítékokra hivatkozni.

A dokumentum kiemelten foglalkozik a gyerekekkel, kifogásolja a rájuk vonatkozó különleges szabályok hiányát, ezért a bizottság választ vár arra, milyen jogok illetik meg, és milyen körülmények várják a menekült gyerekeket Magyarországon.

A Budapest Beacon által részletesen ismertetett szeptember 16-i röszkei incidenssel kapcsolatban is tájékoztatást szeretne az EB, mint ahogyan a hadsereg esetleges bevetésével összefüggő kérdéseik is vannak.

A kormánynak két hete van arra, hogy választ adjon a brüsszeli fölvetésekre.