Krekó Péter: „el tudom képzelni, hogy a magyar kormány válságforgatókönyvei szerint az EU szét fog esni”

június 29, 2015

Krekó PéterOrbán Viktor pénteken elérte, hogy ne kvótarendszer alapján kelljen a tagállamoknak befogadniuk a menekülteket, ám Krekó Péter szerint ez az Európai Unió együttműködési elvének sok szempontból ellentmond. A kormány által elért siker rövidtávon és belpolitikai kontextusban értelmezhető, erősen kérdéses, hogy hosszabb távon valóban Magyarország nemzeti érdekeit szolgálja-e – mondta a Political Capital igazgatója.

Orbán Viktor péntekre virradó éjjel a brüsszeli európai uniós csúcstalálkozón a bolgár vezetéssel elérte, hogy eltöröljék az ötletet, miszerint kötelező kvóta alapján kellene a tagállamoknak menekülteket befogadniuk. Azt is kierőszakolták, hogy Magyarország és Bulgária egyedi bánásmódban részesüljön, és a két országnak senkit se kelljen befogadnia abból a mintegy hatvanezer menekültből, akiknek letelepítésében a tagállamok vezetői elvben megegyeztek – írtuk korábban.

Rövidtávon úgy tűnik, hogy ez jelentős siker a magyar kormány számára, de azért közép- és hosszútávon megkérdőjelezhető – mondta Krekó Péter (képünkön) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában pénteken. A Political Capital (PC) igazgatója szerint Magyarország és Bulgária bizonyos tekintetben fölrúgta az unión belüli szolidaritást, ez pedig később visszaüthet.

Krekó szerint az EU vezetői – például Donald Tusk, az Európai Tanács, vagy Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke – nem fogadták kitörő lelkesedéssel a kialakult helyzetet. A döntés az EU-n belüli együttműködés elvének sok szempontból ellentmond, és feszültséget teremt. Szűkül Magyarország mozgástere, és az EU politikai támogatása nélkül nem lesz képes hosszabb távon a nemzeti érdekeit képviselni – tette hozzá.

A utóbbi hónapok kormányzati politikája Krekó szerint megtervezett, ugyanakkor a kormány potentátjainak is egyre nagyobbat kell mondaniuk ahhoz, hogy fenntartsák azt az illúziót, miszerint tökéletesen urai a helyzetnek. Hozzátette: miközben az ellenzéki pártok láthatóan nem találják önmagukat, rövidtávon pedig erősödhet a Fidesz, válságjelenségről van szó. A PC igazgatója újfent hangsúlyozta: a kormány által elért siker rövidtávon és belpolitikai kontextusban értelmezhető, ám közép- és hosszútávon erősen kérdéses, hogy valóban Magyarország érdekeit szolgálja-e.

A Dublin III. egyezmény látszólagos visszamondása taktikai lépés, egyfajta blöff – vélte a szakember. „Ki lehet mondani, hogy zsaroltuk Európát” – tette hozzá. Lehet, hogy a szerb-magyar határon létesítendő kerítés is ennek a zsarolásnak a része – tette hozzá. Szerinte az effajta belpolitikai célú egymásra mutogatás – mint amelyet például az osztrákokkal szemben tanúsított a kormány, amikor azzal ijesztgetett, hogy mennyi menekültet szeretnének Ausztriából Magyarországra toloncolni – a jövőben még jobban alááshatja Magyarország diplomáciai pozícióját az Európai Unióban.

„El tudom képzelni, hogy a magyar kormány válságforgatókönyvei szerint az EU szét fog esni. Orbán Viktor mintha a politikáját a kezdetektől az unió válságára hangolta volna” – mondta Krekó Péter, aki szerint bármilyen kemények is a kihívások, azért az EU-t korai lenne temetni.