L. Simon Lászlónak a cége és az állása között kell választania

augusztus 18, 2015

LsimonL. Simon Lászlónak nem maradt sok választása: vagy az államtitkári széktől, vagy a cégétől válik meg – értesült a Népszabadság.

El kell adnia a barackmagbotrányba keveredett cégét L. Simon Lászlónak (képünkön), ha a Miniszterelnökség államtitkára akar maradni – olvasható a keddi Népszabadságban.

L. Simon korábban azzal került a reflektorfénybe, hogy cége, a Simon és Simon Kft. rákellenes szerként reklámozta a barackmagot, amelynek gyógyító hatását semmi sem bizonyítja, ellenben rosszullétet okozhat. Az államtitkár az RTL Klubnak július végén adott interjúban azt állította: nem árultak ilyet, és azt is letagadta, hogy cégében tulajdonos lenne. Azt mondta, hogy felesége tulajdona az L. Simon borászat, csakhogy a Céginfo szerint a borászatot, és mellette egy panziót is a Simon és Simon Kft. működteti, melyben L. Simon a többségi tulajdonos: tulajdonrésze 57,7 százalék.

Lázár János kancelláriaminiszter az interjú után egyértelművé tette: L. Simonnak meg kell válnia gazdasági érdekeltségétől. Sajtóhírek szerint maga Orbán Viktor is felhívta az államtitkárt, és magyarázatot kért a barackmag árusítására.

Aki állami vezető lesz, akkor teszi a legjobbat, ha megszabadul minden valós befolyást jelentő gazdasági érdekeltségétől – mondta vasárnap Lázár, egyúttal nyomatékosan felhívta minden, a Miniszterelnökségen dolgozó államtitkár és helyettes államtitkár figyelmét, hogy üzleti tevékenységet ne folytassanak.

L. Simonnak tehát nem maradt választása, már csak azért sem, mert csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János azt mondta: megtartja az államtitkárt.

A tárca a Népszabadságnak ezzel kapcsolatban azt mondta: Lázár nem önmagában azt kifogásolja, ha valakinek egy cégben tulajdonrésze van, hanem azt, ha az adott cégnél az állami vezető napi operatív munkát, üzleti tevékenységet folytat.

A Miniszterelnökség államtitkára jelenleg nyaral, de tudomásul vette minisztere kérését. „Az eredményről az érdeklődők később a cégnyilvántartásokból is tájékozódhatnak” – tudatta a Népszabadsággal az államtitkár sajtóosztálya.

Az RTL Klub hétfő esti híradója arról számolt be, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerint Lázár kezdhetné magán a folyamatot, hiszen két cégben is van tulajdonrésze. Lázár százszázalékos tulajdonosa egy erdőgazdálkodással foglalkozó kolozsvári cégnek, és egy hódmezővásárhelyi cégben is van egy kisebb tulajdonrésze. A televízió szerint Lázáron és L. Simon Lászlón kívül Giró-Szász András kormányzati kommunikációs államtitkár és három helyettes államtitkár is rendelkezik kisebb-nagyobb tulajdonrésszel cégekben.