Lázár János szerint a bevándorlás újabb Trianonhoz vezethet

december 30, 2015

TrianonA bevándorlók miatt Európa és Magyarország fordulóponthoz ért, olyan döntéshez, amely meghatározza a kontinens jövőjét – jelentette ki az MTI beszámolója szerint Lázár János kancelláriaminiszter hétfőn a hódmezővásárhelyi központú Rádió 7 műsorában.

A térség fideszes országgyűlési képviselője a hódmezővásárhelyi központú rádiónak kifejtette: „sokan úgy gondolják Európában, akkor leszünk erősebbek, ha minél több bevándorlót hívunk be, nekünk azonban az a meggyőződésünk, hogy ez rossz irány”.

Magyarországnak az adhat esélyt, ha megőrzi integritását, magyar marad, ha elkerüli a társadalom értékrendjének megváltozását – mondta a politikus. „Számunkra az jelent lehetőséget, ha az értékek és a nemzetek keveredő, feloldódó tengerében megőrizzük saját hagyományainkat, kultúránkat” – fogalmazott. Hozzátette: eljöhet az a pillanat, amikor Európában a kereszténység kisebbségben marad, ez azonban már nem az az Európa lesz, amelyet megismertünk.

A miniszter kiemelte: a történelem folyamán már volt példa arra, hogy a magyarok kisebbségben voltak a saját országukban, ez Trianonhoz vezetett. „Mi marad Magyarországból, ha még egyszer kisebbségbe kerülünk a saját hazánkban” – tette föl a kérdést Lázár.

(Mivel a menedékkérők nagy többsége Németországba illetve Svédországba, nem pedig Magyarországra szeretne eljutni, kicsinek tűnik az esély arra, hogy Magyarországon a magyarok kisebbségbe kerüljenek, és az ország bármely részét Szíriához vagy Afganisztánhoz csatolnák belátható időn belül – a szerk.)

A bevándorlás vagy a kötelező betelepítési kvóta ezért a nemzet hosszú távú stratégiája szempontjából is jelentős – mondta a képviselő.

Magyarország számára a legfontosabb, miként tudja a családokat segíteni, támogatni – jelentette ki Lázár János. Kifejtette: a Fidesz-kormány 1998 és 2002 között, majd 2010 óta is bizonyította, hogy a családot – mint számára legfontosabb társadalmi értéket – támogatja, a családoknak esélyt jelent.

Közölte: míg az ezredfordulón Orbán Viktor első kormánya vezette be a kamattámogatott lakásépítési hitelt, amely óriási lendületet adott a családok otthonteremtésnek, addig a 2002-es kormányváltás után a szocialista kormány azonnal megszüntette a gyerekek után járó adókedvezményt, és a forintalapú, kamattámogatott hitel helyett devizahitelt kínáltak a lakosságnak. Az újabb kormányváltást követően, amint az ország gazdasági helyzete lehetővé tette, a Fidesz-kormány ismét bővítette a családok otthonteremtési támogatását. Ennek a családi adókedvezmények mellett fontos állomása volt, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt nemcsak új, hanem használt lakás vagy ház vásárlására, felújítására is föl lehetett venni.

A lépés ismét komoly lendületet adott az otthonteremtésnek. A családok minél jelentősebb támogatásáért a kormány arról is döntött, hogy a házaspároknál három gyerek vállalása esetén tízmillió forintos támogatást és plusz tízmillió forintos támogatott kamatú, húszéves futamidejű hitelt ajánl, amely hitel garantált kamata maximum évi három százalék.

A döntésről Lázár János elmondta: a támogatás komoly lehetőség a jövőjüket most tervező fiatal házasoknak, de azoknak is, akiknek egy vagy két gyermekük született, s egy talán már kicsit szűk társasházi, vagy panellakásban élnek, és esetleg újabb gyermek vállalását tervezik. Ők saját házat, saját otthont építhetnek állami támogatással.

Sajnos a gyermekvállalást ma sok esetben befolyásolja a családok anyagi helyzete. A kormány azt szeretné, miszerint a második, vagy a harmadik gyerek megszületésének ne lehessen gátja, hogy a család bizonytalannak érzi az anyagi helyzetét vagy nem tartja megfelelőnek az otthonát – mondta Lázár János a Rádió 7 műsorában.