Lehet, hogy bezárják az összes menekülttábort

július 16, 2015

Helsinki Bizottság, menkülttáborLehet, hogy a városokban működő összes menekülttábort bezárják, lakóikat pedig sátortáborokba telepítik – értesült az Index.

Bezárják az összes, városokban működő menekülttábort. A menekülteket a lakott területektől távol kialakított táborban, valószínűleg sátrakban helyezik majd el – értesült az Index. Lehet, hogy az intézkedést még nyáron elrendelik.

Orbán Viktor miniszterelnök májusban járt a debreceni befogadóállomáson, ahol világossá tette: bezáratja az intézményt. Az Index forrásai szerint a bejelentés után merült föl a Fideszben, hogy ne csak a debreceni, hanem az összes tábort szüntessék meg.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) Bicskén, Debrecenben és Vámosszabadiban nyitott befogadóállomása, Balassagyarmaton közösségi szállása, Nagyfán pedig ideiglenes befogadóállomása van. Ez utóbbiban kizárólag a kérelmezők regisztrációja folyik. Békéscsabán és Debrecenben őrzött menekültügyi befogadóközpont található.

Ragadós az osztrák példa?

A lap arról is beszámol, hogy Ausztria is ideiglenes sátortábort hoz létre. Az intézkedéssel Traiskirchen ideiglenes befogadóállomását próbálják tehermentesíteni, de magát a tábort nem zárják be. A településen jelenleg mintegy kétezer menekült él hosszabb-rövidebb ideig.