A Magyar Államkincstár 224 jelölttől kéri vissza a kampánytámogatás összegét

június 21, 2014

Kincstar

A 2014. áprilisi magyar országgyűlési választások a Magyar Államkincstár által az egyéni jelölteknek és az országos listát állító pártoknak adott hatalmas összegű kampánytámogatások miatt marad emlékezetes.

Az egyéni jelöltek az Államkincstártól fejenként 1 millió forintos hitelkártyát kaptak. A hivatalos kampányidőszak elején az Államkincstár 1,102 milliárd forintot osztott ki bankkártyákon az 1.102 jelöltnek. 597 jelölt költötte a pénzt a saját kampányára. 505 jelölt felajánlott a pénzt pártja számára, annak ellenére, hogy ugyanolyan módon kell elszámolni ezzel az összeggel, mint a pártoknak.

Azoknak a jelölteknek, akik nem számolnak el megfelelő módon a kapott kampánytámogatás részével vagy egészével a megadott határidőig, a kapott támogatás összegének kétszeresét, vagyis 2 millió forintot kell visszafizetniük.

A héten az Államkincstár bejelentette, hogy az 597 jelölt közül, akik saját kampányukra költötték a pénzt, 47 nem adta be időben a papírokat és további 177 jelölt nem tudott a kapott támogatás teljes összegével elszámolni. Emiatt az Államkincstár 209,3 millió visszafizetését kéri. Azok a jelöltek, akik nem fizetik vissza a kincstár által igényelt összeget, ugyanolyan eljárás elé néznek, mint amit az állam a felé fennálló tartozások beszedésére alkalmaz.

A Blikk.hu arról ír, hogy az Államkincstár által említett okok között szerepelnek az olvashatatlan számlamásolatok, nem egyeztek a számlán és a számlaösszesítőn a számok, a felhasználás nem volt kellőképpen megindokolva, vagy nem a jelölt írta alá a dokumentumokat. De előfordultak kampányidőszakon kívüli számlák is.

Az Államkincstár azt követően adta ki az adatokat, hogy a Transparency International pert helyezett kilátásba, amennyiben nem hozzák nyilvánosságra az 597 jelölt kampányköltekezésének részleteit. A Kincstár viszont elutasította a részletekbe menő adatok kiadását arra hivatkozva, hogy azok számlaszinten túl aprólékosak és nagyon nagy mennyiségű adatról van szó.

Az országos jelöltlistát állító szervezetek 150 és 700 millió forint közötti összeget kaptak. A pártok esetében a kampánytámogatásokat banki átutalással, vagy akár készpénzben fizették ki. Ezen kívül a pártok nem voltak kötelesek elszámolni a költéseikkel. Az állami ellenőrök pedig csak abban az esetben vizsgálhatták a pénzek felhasználását, ha valamely párt írásos bizonyítékokkal alátámasztott hivatalos bejelentést tett egy másik párttal szemben, hogy a kérdéses pénzeket törvénytelen módon használták fel.

Hivatkozás:

1,1 milliárdos támogatást titkol el a kincstár, Blikk.hu, 2014. június 13.

209 millióra büntették a trükköző jelölteket, Blikk.hu, 2014. június 21.