A magyar kormány kárenyhítő üzemmódra kapcsolt az amerikai beutazási tilalom miatt

október 19, 2014

Szijjarto

Szijjártó Péter külügyminiszter sajtókonferencián beszélt szombaton a magyar tisztségviselők amerikai beutazási tilalmával kapcsolatban

Oh mily kusza hálót szövünk, mikor először hazudni készülünk! – Sir Walter Scott, Skót költő

Nem az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége szivárogtatta ki először a bizonyos magyar tisztviselők ideiglenes beutazási tilalmáról szóló híreket, hanem a Napi Gazdaság.

Mióta a Fideszhez köthető személyek által alapított és működtetett – beleértve Giró-Szász András korábbi szóvivőt – Századvég Alapítványt idén korábban átvették, a Napi Gazdaságban alkalmanként olyan híreket közölt, melyek téves, vagy hibás információt tartalmaznak annak érdekében, hogy a kormányt vagy a kormánypártokat jobb színben tüntessék fel.

Idén júniusban röviddel az RTL Klub reklámadóra adott reakciója, és kormánytisztviselőkkel szemben megfogalmazott kritikái után a Napi tévesen azt állította, hogy az RTL Magyarország összesen 1,6 milliárd forint bónuszt fizetett igazgatósági tagjainak 2013-ban, pedig a valós szám 1,6 millió forint volt. Saját téves számadatai alapján arról számolt be a lap, hogy a 14 felsővezető egyenként átlagosan 110 millió forintot vihetett haza 2013-ban, vagyis a cég 244 munkatárásának átlagos éves bérének a 11-szeresét.

Akkor legalább a napilap címoldalon kért elnézést a hiba miatt.

A Napi Gazdaság újabb nagy hazugsága

Október 16-án, csütörtökön a lap “Amerikai cégek ellen vizsgálódik a NAV” címmel közölt egy cikket, mely szerint:

„Adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is – értesült a Napi Gazdaság. Az amerikai fél reakcióként információnk szerint arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek az Egyesült Államokba való beutazását nem engedélyezi. Lapunk megkereste a budapesti amerikai nagykövetséget (válaszuk a keretes cikkben olvasható) és a magyar adóhivatalt is, hogy megkérdezzük, pontosan mely cégek érintettek, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adótitokra hivatkozva nem adhatott választ. Úgy tudjuk, több érintett is lehet, az egyik ilyen az Ökotárs Alapítvány.”

A magyar külügyminisztérium válasza

A cikk tartalmazza a Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményét is, mely hitelessé teszi azt a megjegyzést, miszerint azért kellett volna a NAV tisztviselőinek az USA-ba utazni, hogy amerikai cégeknél végezzenek ellenőrzést, és azért tiltották meg számukra a beutazást, hogy megakadályozzák őket ebben.

Mind Magyarországnak, mind az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy a hatósági vizsgálatokat alaposan, átláthatóan és a törvényeknek megfelelően folytassák le. A magyar tisztségviselők mindenfajta nyomásgyakorlástól függetlenül végzik munkájukat

Ezúttal viszont az amerikai követség nem dőlt be a blöffnek

Válaszul a cikkben szereplő vádakra és a külügyminisztérium nyilatkozatásra a budapesti amerikai nagykövetség az alábbi nyilatkozatot tette közzé csütörtökön:

Az amerikai nagykövetségnek nincs tudomása semmilyen Magyarországon működő amerikai cég vagy intézmény ellen folytatott NAV-vizsgálatról, és semmilyen amerikai lépésre nem került sor ilyen vizsgálat következményeként. Bizonyos magyar magánszemélyekről úgy találták, hogy nem jogosultak az Egyesült Államokba történő belépésre, ugyanis hiteles információ áll rendelkezésre, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak. Ezt a döntést az amerikai külügyminisztérium hozta meg. A büntetőeljárás lefolytatása kérdésében az illető ország dönt. A magánélet védelmét célzó amerikai törvények megtiltják számunkra, hogy kiadjuk az illető személyek nevét. Senki sem áll a törvény felett. Az Egyesült Államok osztja Magyarország véleményét a korrupcióra vonatkozó „zéró toleranciát” illetően. A korrupció kezeléséhez a fékek és ellensúlyok egészséges rendszerére, valamint átláthatóságra van szükség. Az amerikai kormányzati akció nem Magyarország-specifikus, hanem része annak a fokozódó amerikai erőfeszítésnek, amellyel a korrupció, a jó kormányzást, az átláthatóságot és a demokratikus értékeket alapjaiban veszélyeztető akadályok ellen harcolunk. Az USA külügyminisztériumának korrupcióellenes programja értelmében a korrupció veszélyezteti a fejlődést és a jólétet, veszélybe sodorja a világpiacok integritását, a politikai rendszerek stabilitását és a nemzetközi közösség biztonságát. Gátolja a szabadság és a demokrácia elősegítését célzó erőfeszítéseket, akadályozza a gazdasági növekedést és a külföldi befektetést, elszívja az energiát az innovációtól és a versenyképességtől, valamint a vállalkozói és technológiai fejlődés stratégiái elől.

A nagykövetségen pénteken megtartott sajtótájékoztatón a követségi ügyvivő, M. André Goodfriend elmondta, nem áll módjukban kiadni a beutazástól eltiltott személyek adatait, de a magyar kormány rendelkezik azokkal az információkkal, amely a személyek azonosításához szükségesek. Goodfriend szerint kevesebb, mint tíz magyar állampolgártól vonták meg ideiglenesen az USA-ba utazás lehetőségét.

A nyilatkozat miatt kitört a média cirkusz

Ez a nyilatkozat vezetet oda, hogy a 444.hu hírportál pénteken arról számolt be, úgy vélik. hogy a NAV csúcsvezetőkön kívül Giró-Szász Andrást, a Századvég vezetőjét, Heim Pétert és Orbán Viktor személyes tanácsadóját, Habony Árpádot is tiltólistára tették. A Századvég ezután cáfolta, hogy bármely vezetőjük, igazgatójuk, vagy alkalmazottjuk érintett lenn, és Habony ügyvédei bejelentették, nem igaz, hogy ügyfelüket kitiltották az Egyesült Államokból.  (Azonban a 444.hu rámutatott, az ügyvédek levelében leírtak nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az ügyfelük Egyesült Államokbeli beutazási jogát ideiglenes felfüggesztették.)

Pénteken az ATV online közölt egy interjút egy meg nem nevezett, Fidesz-közeli magyar üzletemberrel, aki azt mondta neki azt mondták a követségen, hogy „elnöki rendelettel” ideiglenesen felfüggesztették a beutazási jogát. Állításai ugyanakkor ellentétesek voltak a követség korábbi nyilatkozataival, miszerint a Külügyminisztérium hozta meg a döntést.

A magyar kormány kárenyhítő üzemmódba kapcsolt

Péntek este Szijjártó Péter külügyminiszter – aki kedden Washingtonba utazik – felhívást intézett az Egyesült Államok kormányához, hogy „tegyék elérhetővé a magyar fél számára azokat a hiteles információkat, melyek alapján korrupció gyanúja merült fel”, és hozzátette, hogy „ennek elmulasztása esetén ugyani felmerül annak a gyanúja, hogy pusztán befolyást akarnak gyakorolni bizonyos kérdésekben”.

Szíjjártó egy szombat sajtótájékoztatón azt mondta, egyelőre a magyar kormány nem indít külön vizsgálatot az ügy hátterében, ehelyett inkább megvárja, hogy az amerikaiak átadják a bizonyítékokat, mivel véleménye szerint „ez sokkal egyszerűbb módja lenne az igazság kiderítésének”.

Vasárnap este a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal az ATV Szabad Szemmel című műsorában azt kérte, hogy az Egyesült Államok tegye elérhetővé a magyar kormány számára a korrupció bizonyítékait, mert amennyiben ez nem történik meg, akkor itt egy provokációról van szó.

Azzal kapcsolatban, hogy a média a NAV elnökének és igazgatóinak beutazási tilalmáról számolt be, Rogán elmondta, egy lehetséges magyarázat erre, hogy a korábbi demokrata elnök, Bill Clinton megharagudott a NAV-ra, amiért az felfüggesztette az Ökotárs Alapítvány adószámát. (A Norvég Alap Clinton alapítványát is jelentős mértékben támogatja.) A Fidesz politikusa ezután nyíltan azzal vádolt a korábbi amerikai elnököt, hogy demokrata párti kapcsolatait felhasználva befolyásolta a Fehér Házat és az amerikai Külügyminisztériumot.

Rogán hangsúlyozta, hogy szeretné, ha nem ez lenne a magyarázat, de ez csak akkor derül ki, ha az Egyesült Államok előtárja információit. A politikus arról is beszélt, hogy a parlament gazdasági bizottságának elnökeként többször is beszélt olyan amerikai vagy más vállalati vezetőkkel, akik arról panaszkodtak neki, hogy NAV-vizsgálat zajlik a cégük ellen. Ezekre mindig azt válaszolta, hogy a hatóságok elfogulatlanul folytatják vizsgálataikat, de ha kifogásuk van, forduljanak bírósághoz.

Hivatkozás:

http://www.napigazdasag.hu/cikk/25771/

http://www.hir24.hu/belfold/2014/10/17/habony-es-a-szazadveg-vezetoi-szerint-nem-tiltottak-ki-oket-az-usa-bol/

http://444.hu/2014/10/19/rogan-a-norveg-ugyre-is-gyanakszik-az-amerikai-kitiltasok-miatt/

http://444.hu/2014/10/18/szijjarto/