Magyar országgyűlési választások: mi történt 2,5 millió baloldali támogatóval?

április 8, 2014

keri1

Kéri László politológus az ATV-n Kálmán Olgának kedd este elmondta, a magyar országgyűlési választás legfőbb eredménye az, hogy a Jobbik országos párttá vált, Budapesten valamint országszerte is erős támogatottsággal rendelkezik.

Kéri elmondta, a főbb baloldali pártok döntése a közös lista állítására marhaságnak bizonyult, és azt eredményezte, hogy elidegenített több százezer szavazót, akik inkább otthon maradtak a választás napján.

Kéri kritikákat fogalmazott meg az ellenzéki szövetséggel szemben, amiért értékes időt vesztegettek „presztízskérdésekre” és „belső szervezésre”, ami miatt másfél millió választót veszítettek el, akikre szükség lett volna a győzelemhez. „A baloldalnak nem volt igazi üzenete. Az Orbán Viktornak mennie kell nem volt elég”- mondta a politológus.

Rámutatott, hogy 400.000-rel többen szavaztak az ellenzéki pártokra, minta a Fidesz-KDNP szövetségre. (2,5 millió szemben a 2,1 millióval).

Elmondta, a politikai ellenzék hatalmas hibát vétett 2011-ben, azzal, hogy nem kért népszavazást a 2011-es alkotmányról. A Fidesz magnak írt választási törvényt, ahol akkor is nyer, ha kevesebben szavaznak rájuk”. Kéri elmondta, a vasárnapi választási eredmény ennek a törvénynek az egyenes következménye.

Kéri szerint a jövőben csak olyan párt, vagy politikai szövetség lesz képes legyőzni a Fideszt, amely jóval nagyobb választói réteget lesz képes mobilizálni. Rámutatott, voltak választások 68, sőt 70%-os részvételi aránnyal is. Kéri szerint, amíg az ellenzék megosztott marad, addig nehéz lesz bármely pártnak több szavazatot szereznie, mint a Fidesznek.

Véleménye szerint sokkal magasabb részvételi arányt is el lehetett volna érni a vasárnapi választásokon, amennyiben az egyesült ellenzék valós alternatívát kínált volna a Fidesz helyett. Számos baloldali szavazó maradt otthon az ellenzéki szövetség mondandója iránti érdeklődés hiányában. Az 1,8 millió múlt év végén megkérdezett közül, akik azt mondták a közvélemény kutatóknak, hogy az MSZP-re, Együtt 2014-re és a Demokratikus Koalícióra fognak szavazni, sokan otthon maradtak a választás napján. “Mi történt a 2,5 millió baloldali támogatóval?” – kérdezte Kéri.

Kéri elismeri, hogy Simon Gábor botrányának és Zuschlag János szabadon engedésének az időzítése nagyon romboló hatású volt, és hogy a közmédia határozottan a kormány oldalán állt. Mindazonáltal úgy érzi, a legnagyobb probléma az MSZP elnöke, Mesterházy Attila volt. ”Elismerésre méltó, hogy megakadályozta az MSZP szétesését 2010-ben, de ettől még nem lett versenyképes politikus. Mesterházynak meg kell tanulnia, hogy egy párt vezetése nem azonos a párt támogatóinak a vezetésével.” Elmondta, ha Mesterházy egyetértett volna azzal a munkamegosztással, hogy ő szervez, Gyurcsány kampányol, és Bajnai a miniszterelnök-jelölt, akkor az ellenzéki szövetség sokkal jobb eredményt ért volna el.

Kéri véleménye szerint, amíg Mesterházy marad az MSZP élén, addig sosem fog 25% fölé kúszni a párt támogatottsága, ami miatt a Fidesz szempontjából ideális ellenfele Orbánnak. „Orbán helyében örülnék, ha ilyen ellenfelem lenne.” Kritizálta az egyesült ellenzéket, amiért aránytalanul sok időt vesztegettek el presztízskérdésekre és belső szervezésre, ahelyett, hogy a „középső 1,5 millió szavazó” megnyerésén dolgoztak volna.

Kéri elmondta, a 2,1 millió Fidesz szavazó közül viszonylag kevesen fogadják el annak nevetséges politikáját, inkább kedvelik tetteinek szimbolikáját és annak „függetlenségi” és „siker” retorikáját.

Kéri László, atv.hu; 2014. április 7.