Magyar politikus oktatja a korrupciót

szeptember 24, 2014

garabits

Az mno.hu kedden számolt be arról, hogy hangfelvételek szerint az erzsébetvárosi önkormányzati képviselő, Garabits Károly tanácsokat ad kollégáinak a korrupcióval kapcsolatban egy politikai fórumon.

Garabits a felvételen azt mondja: “csak a profik tudnak lopni, az amatőrök lebuknak”. A felvételről az is kiderült: a kerületi vagyonkezelő élére ő ültetett egy olyan személyt, akinek „hamis volt a diplomája. „Alig tudtam kicserélni, eltenni az eredetit. Mert tudod, a másolat az nem bűncselekmény, tehát a fénymásolat az nem okirat, a fénymásolat az nem okirat-hamisítás.”

Saját bevallása szerint a rendőröktől sem kell tartania, ha adott esetben alkoholos állapotban ülne volán mögé. „A VII., a XIV., a XV. kerületi rendőrkapitány mind barátom, … van háromféle rendőrigazolványom”.

Bár választási kampányának szlogenje, az, hogy “Erzsébetváros az erzsébetvárosiaké”, beismerte, ugyan van lakása az Erzsébetvárosban, és oda van bejelentve, ám valójában nem is a kerületben lakik. Elmondta a felvételen azt is, hogy egymilliárdot érő irodaházát gyermekkori barátja nevére vette, amikor parlamenti képviselőként szolgált.

A korábbi VII. kerületi polgármesterrel, Hunvald Györggyel kapcsolatban (akit ingatlan csalások sorozata miatt ítéltek el a kerületben, 2002 és 2010 között) Garabits elmondta: “Már akkor mondtam annak az idióta Hunvaldéknak, hogy lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Felelevenített egy esetet, amikor egy építési vállalkozót kitiltott az állami megrendelések köréből a kerületében miután az nem adott kenőpénzt.

Garabits a politikában arról ismeretes, hogy cseréli a csapatát. Eredetileg 1990-ben az MSZP tagja volt, majd 2000-ben a Fideszhez csatlakozott. Ezután független lett, majd az ellenzéki pártszövetséghez csapódott. A hangfelvételek 2012-ben készültek, akkor lett Garabits az Együtt-PM, az MSZP, a DK és két civil szervezet közös jelöltje.

A Magyar Nemzet nem említi, hogy ő volt a felelős 2006-ban a kerületben kitört botrányért, amikor kizáratta számos párttársát, amiért kritizálták Orbán Viktor miniszterelnököt, aki akkor még ellenzékben volt.

Hivatkozás:

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/a-baloldal-jeloltje-lopni-tanit-1249189

http://index.hu/belfold/hontki0321/