Másodfokon is elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság Baka András ügyében

június 23, 2016

Baka András - MTI-fotó Kovács TamásBaka András. Fotó: MTI, Kovács Tamás

Másodfokon is elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága, amely csütörtökön kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. A volt főbírót az ítélet szerint emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan – jogszabály meghozatalával – idő előtt elmozdították állásából.

Másodfokon is Baka Andrásnak adott igazat az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) – közölte az MTI csütörtökön. Baka azért fordult a strasbourg-i testülethez, mert idő előtt szüntették meg a jogviszonyát azzal, hogy az új Alaptörvény hatályba lépésével a Legfelsőbb Bíróság megszűnt, annak helyébe pedig a Kúria lépett. Az alkotmányerejű törvénykezés nem tette lehetővé, hogy a volt főbíró bíróság előtt keressen jogorvoslatot (pedig az európai emberi jogi egyezmény hatodik cikkének első bekezdése szerint az igazát keresve mindenki bírósághoz fordulhat – a szerk.), ezért az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő testülethez fordult, amelynek 1991 és 2008 között maga is tagja volt.

Baka András másik hivatkozási alapja az emberi jogi egyezmény tizedik cikkében rögzített véleménynyilvánítási szabadság volt, amelyet szerinte azzal ért sérelem, hogy elbocsátása mögött a kormány igazságügyi reformját az ő részéről érő nyilvános bírálat húzódott meg.

Az EJEB 2014 májusában első fokon már megállapította, hogy Bakát több ponton is jogsérelem érte a magyar hatóságok részéről, az ügyet azonban a magyar állam fellebbezése nyomán végül a másodfokú tanácsként működő nagykamara elé utalta a bíróság.

Az EJEB fellebbviteli fóruma csütörtöki jogerős ítéletében helybenhagyta a korábbi döntést és kimondta, hogy a magyar államnak hetvenezer euró (nagyjából 22 millió forint) kártérítést kell fizetnie, és harmincezer euró (körülbelül 9,4 millió forint) értékben meg kell térítenie a panaszos költségeit és kiadásait is.

Az EJEB határozatai kötelezőek az ET negyvenhét tagországa számára. A bíróság nagykamarája által hozott verdikt végleges, fellebbezésnek helye nincs.