Milliós fizetéseket kaptak Farkas Flórián bizalmasai az ORÖ-ben?

december 2, 2015

farkas_fElnöksége alatt miniszteri fizetéseket és juttatásokat kaptak Farkas Flórián bizalmasai az Országos Roma Önkormányzatban – állítja a Romnet a birtokába került adatok alapján.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) több milliárd forintot költött cigány felzárkóztatási programokra. Farkas Flórián miniszterelnöki biztos elnöksége alatt a Foglalkoztatási szövetkezet – Híd a munka világába elnevezésű projektből jutott kétszázmilliós irodaházra, de havonta félmillióért autóbérlésre is.

Farkas mindemellett állítólag több száz millió forinttal nem tud elszámolni, sőt, százmilliós fiktív utazási költségekről is felröppentek hírek. Ő maga egyébként nem a botrányok hatására mondott le tisztségéről még 2014 őszén, hanem mert az összeférhetetlenség miatt csak így tarthatta meg fideszes parlamenti mandátumát.

Az ORÖ-ben Farkas távozása óta áll a bál, egymást érik a botrányosabbnál botrányosabb közgyűlések, senki se tudja, ki kinek az embere, miközben újabb és újabb visszaélések látnak napvilágot. Legutóbb például az derült ki, hogy – mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt – Farkas Flórián még mindig nem adta vissza az önkormányzat kezelésében lévő százmilliós budai lakás kulcsait, más, szintén ORÖ-ingatlanokban pedig olyan emberek laknak, akik erre nem jogosultak. Alig telt el néhány nap, és itt az újabb botrány, ezúttal arról, mekkora fizetéseket kaptak Farkas Flórián bizalmasai a Híd a munka világába projekt keretében, és úgy általában az ORÖ-ben.

A Romnet birtokába jutott kimutatások szerint az önkormányzat hivatalvezetőjét, gazdasági vezetőjét, és Farkas Flórián titkárságának munkatársait párhuzamosan alkalmazták önkormányzati beosztásuk mellett a Híd a munka világába programban is.

A projektvezetésért Winkler Gábor négyórás munkaviszonyban havi 1,2 millió forintot kapott. A pénzügyi vezető fizetése 1,4 millió volt, a szakmai vezetőnek pedig 900 ezer ütötte a markát. Az elvileg a cigányság munkahelyteremtését segítő programban a gazdasági vezető asszisztense havi 500 ezer, a projektasszisztens megbízási szerződéssel 450 ezer, a hálózatüzemeltetési vezető pedig 600 ezer forint fizetést kapott szintén négyórás munkaviszonyban.

A pályázati programban alkalmazták Dombóvári Ildikót, az ORÖ hivatalvezetőjét és lányát, Bence Gáborné gazdasági vezetőt, valamint Farkas Flórián elnöki titkárságvezetőjét, Kovács Anitát is. A pénzügyi gazdálkodást vizsgáló úgynevezett Alternatív Vizsgálóbizottság elnökének közlése szerint a hivatalvezető és a gazdasági vezető havi munkabére csak a roma önkormányzatból fejenként „egy közmunkás egész éves keresetének felelt meg”. Különböző megbízások révén ezek a személyek akkora fizetéseket kaphattak, hogy annyit Lázár János kancelláriaminiszter sem kapott havonta.

Dobóvári 1998 és 2002 között is – amikor szintén Farkas Flórián volt az akkor még Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat névre hallgató szervezet elnöke – a cigány önkormányzat hivatalvezetője volt. A Romnet birtokában lévő dokumentumok szerint 2002 novemberében és decemberében, valamint 2003 januárjában hivatalvezetőként 1,1 millió forint volt a fizetése, és ugyanekkora összeget kapott elnökként Farkas is.

Ennek a programnak a terhére fizették Farkas Flórián személyi sofőrjét is, akinek bérezése a hálózatüzemeltetési vezető asszisztensének bérével megegyezően havi 350 ezer forint volt.

A Mentorprogramon keresztül kifizetett több száz millió forintnyi, teljesítés nélküli és átláthatatlan szerződések miatt Vajda László és Lakatos Oszkár képviselők még április közepén tettek feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) hivatali visszaélés, sikkasztás, hanyag kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt. A nyomozás az adóhatósághoz került, azóta pedig már több tanút is meghallgattak az ügyben.

Nem véletlenül, hiszen nemcsak milliós fizetésekre, béren kívüli juttatásokra és költségtérítésre is elképesztő összegek mehettek el. Csak a taxiköltség több mint ötmillió forint volt 2011 és 2013 között, és a szolgálati autókkal elkövetett közlekedési szabálytalanságok miatt kirótt bírságot is az ORÖ fizette ki – jegyezte meg egy korábbi sajtótájékoztatóján Vajda.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az önkormányzat gazdálkodását vizsgálva például arra hívta föl a figyelmet, hogy az elmulasztott közzétételek és hiányzó teljesítési igazolásokon túl Farkas elnöki keretéből több esetben is saját magának nyújtott támogatást azzal, hogy az általa elnökölt Lungo Dromot támogatta: az ORÖ állami működési támogatásából éveken át saját szervezetének irodafenntartási költségeit finanszírozta annak ellenére, hogy az nem tartozik az ORÖ intézményeihez. Farkas már a megválasztását követően alig két hónappal, 2011. március 18-án másfél millió forint működési támogatást utaltatott át a Lungo Dromnak, majd egyéb jogcímeken rendszeresen utalt 100-150 ezer forintot egészen 2014-ig. A megyei szervezetek programjait is szintén az elnöki keretéből támogatta. Szintén rendszeres, alkalmanként százezres támogatáshoz jutott szülőfalujának, Tiszaroffnak a kisebbségi önkormányzata, de a tiszapüspöki, valamint a szolnoki kisebbségi önkormányzat is.

A Romnet birtokában lévő kimutatások szerint havonta több mint félmilliós fizetést kapott tanácsadóként az önkormányzattól az elmúlt négy évben Zárug Péter Farkas Fidesz-közeli politológus is, aki egyben az önkormányzat lapjának, az Európai Útnak a főszerkesztője, valamint Granasztói György, a lap szerkesztőbizottságának tagja, Orbán Viktor kormányfő tanácsadója.

A megbízottak között voltak még több tízmillió forintos megbízással ügyvédek, és egyéb szakértők is.

Hegedüs István, az ORÖ jelenlegi elnöke korábban azt nyilatkozta, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot azért alakította át, hogy kiderülhessen, a korábbi hivatalvezető, Dobóvári Ildikó, és a gazdasági vezető, Bence Gáborné, valamint Kovács Anita titkárságvezető milyen módon tüntetett el több tízmillió forintot a szervezettől különféle kifizetések mögé rejtve. A feltételezett pénzügyi visszaélések gyanúja miatt idén tavasszal mindhárom embernek felmondott.

Az ügyben a Romnet megkereste Bence Gábornét, aki előbb egy személyeskedő és fenyegető választ küldött, majd a megismételt kérdésekre írásban úgy válaszolt: „A kérdezz-felelek Vágó István műsora. Üdv. Bence Gáborné”.