Nem tudtuk, mi hiányzik: újabb terrorellenes szervezetet gründol a kormány

november 19, 2015

Kovács Zoltán; Bakondi GyörgyFotó: MTI

A kormány szerdai ülésén döntött egy, a Terrorelhárítási Központ alá tartozó bizottság létrehozásáról. Bakondi György miniszterelnöki belbiztonsági főtanácsadó szerint az újonnan létrehozandó szervezet nem politikai, hanem szakmai.

„A magyar állam terrorelhárítási és -megelőzési munkafeladatainak megerősítésére egy új koordinációs testület, a terrorelhárítási bizottság létrehozásáról döntött a kormány” – írja a kormányközeli Magyar Idők. A lap úgy tudja: a szerdai kormányülésen „felállított kormányzati bizottság tagjai az érintett szolgálatok, az ezzel foglalkozó intézmények képviselői lesznek, és munkáját operatív, megelőző jelleggel végzi majd”. A testület a Terrorelhárítási Központ (TEK) égisze alatt fog működni – írja az orgánum.

A Magyar Idők szerint „katonai segítségnyújtás kérését az uniós államoktól kétoldalú tárgyalások révén kilátásba helyező Franciaország egyelőre nem kért Magyarországtól konkrét katonai felajánlást”. A lap szerint „ha érkezne is olyan konkrét kérés, amely magyar alakulatok bevonását kérné francia részről, az legfeljebb egy szakasznyi magyar katonára vonatkozna”. Az orgánum emlékeztet: egy százötven fős magyar kontingens már iraki Kurdisztánban részt vesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi hadműveletekben.

Bakondi: szakmai szintű szervezet lesz az új terrorelhárítási testület

Nem politikai, hanem szakmai szintű szervezet lesz a terrorelhárítási koordinációs bizottság, amelynek felállításáról szerdán számolt be Kovács Zoltán kormányszóvivő (képünkön balra) – emelte ki az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Bakondi György (képünkön jobbra) azt mondta, hogy az új szervezetben azok a hatósági szereplők vesznek részt, akik a szakmai előkészítésért felelnek.

A főtanácsadó kifejtette: a múlt hétvégi párizsi merényleteknek az egész Európai Unióra, politikájára, biztonságpolitikájára is komoly hatásuk van.

Az egyes országokban, így Magyarországon is megerősítették a közterületek ellenőrzését, biztosítását, továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a határok őrizetére, emellett fokozták az elhárító tevékenység aktivitását, annak nemzetközi együttműködését – sorolta Bakondi.

Fontos kérdésnek nevezte, hogy a szolgálatok információi eljutnak-e a politikai szintig, hogy az „eddigi korlátlan befogadás” politikáját felül tudják bírálni.