Nulla négyzetméteres ingatlan, bányává vált agyaggödör, autó nélküli Orbán Viktor: hajmeresztő dolgok egyes országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatában

február 1, 2016

Orbán Viktor, vagyonnyilatkozatKép: Mandiner

Idén is civilszervezetek vállalták magukra, hogy elvégzik a kézzel írott képviselői vagyonnyilatkozatok digitalizálását, azok ugyanis eredeti formájukban bár elérhetők a Parlament honlapján, nem kereshető bennük például, hogy mi változott tavaly óta egy-egy képviselőnél. Minden évben akadnak furcsaságok, idén például Hoffmann Rózsa írt rossz sorba valamit, Balog Zoltánnak pedig a helyesírással gyűlt meg a baja. A miniszterelnök családja feltehetően három autót is használ, miközben – nyilatkozatának tanúsága szerint legalábbis – egyik sem az övék.

A K-Monitor idén is egész estét betöltő programra hívta támogatóit, hogy csoportosan dolgozzák föl a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, azok ugyanis hiába elérhetők a parlament honlapján, nem hasonlíthatók össze a korábbi évek nyilatkozataival, mivel a képviselők kézzel töltik ki a fénymásolt dokumentumokat, amelyek aztán file-ként digitalizálnak. Az adatlapok rendszeresen meg is zavarják a képviselőket, sok a félreértelmezés vagy a pontatlan, ellenőrizhetetlen adat.

Az idei vagyonnyilatkozatokban is bőven akad hiba, Hoffmann Rózsa egykori oktatásért felelős államtitkár például oda, ahol az országgyűlési képviselői jövedelmén felüli jövedelmekről kellett volna nyilatkoznia, egyszerűen beírta az az országgyűlési képviselői jövedelmét – írja a Hvg.hu. Egykori főnöke, Balog Zoltán emberminiszter is hibázott, amikor miniszter helyett „minisztérnek” nevezte magát.

Akad ennél furcsább dolog is: Földi László, Cegléd kereszténydemokrata képviselője például összesen 1,6 millió forint értékben négy laptopot is kapott juttatásként 2014 óta, de az is kiderült, hogy Hoppál Péter államtitkár felerészben tulajdonosa két, nulla négyzetméteres pécsi ingatlannak.

A formálisan független Vadai Ágnes a Demokratikus Koalícióból (DK) magánnyugdíjpénztári tagságával kérkedik, Kovács Sándor fideszes honatya pedig nem igazán tudja, mekkora is valójában az általa tulajdonolt ingatlan – többször is javította az adatokat –, de legalább van egy bányája is, ami egy évvel korábban még csak „agyaggödörként” funkcionált.

Az agyaggödör és a nulla négyzetméteres ingatlan után persze azt gondolhatnánk, már nem érhet senkit meglepetés, ám ekkor jön Tapolczai Gergely fideszes képviselő, és közli, hogy a tavalyi mintegy tízmilliós banki tartozásából 570 millió lett, miközben a bevallásban semmi nem utal arra, hogy mitől lett ekkora tartozása: nem jutott nagy értékű ingatlanhoz, nincs magángyűjteménye, vagy jelentős gazdasági érdekeltsége. Mint a lap utóbb hozzátetszi, „Tapolczai a Fidesz sajtóosztálya útján közölte, hogy elírás történt, és hamarosan korrigálja a vagyonnyilatkozatot”.

Számos képviselő – például L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár – talán csak figyelmetlenségből, de egyszerűen kihagyta családtagjainak fölsorolását a dokumentum elején.

Orbán Viktor nyilatkozata legalább formailag rendben van, az ugyanakkor nem derül ki belőle, hogy miből finanszírozza anyagiakban bőven nagypolgári életmódját, a kormányfői és képviselői jövedelmet ugyanis minden bizonnyal föléli a család és fölemészti a méretes családi ház, de a külföldi focimeccsek és a síutak ebbe már aligha férnek bele – írja a Nol.hu. A miniszterelnök és fia, Gáspár júliusban személyesen izgulta végig a Bajnokok Ligája döntőjét Berlinben éppúgy, mint egy évvel korábban a labdarúgó világbajnokság fináléját is Brazíliában – a hivatalos álláspont szerint magánemberként voltak jelen mindkét eseményen, tehát nyilvánvalóan a családi kassza terhére utaztak.

További furcsaság, hogy a bevallás szerint Orbánnak nincs autója, Cinege úti háza előtt mégis éjjel-nappal ott parkol egy metálszürke Volkswagen Transporter, amit személyesen a kormányfő szokott vezetni. A közeli garázsban áll egy fehér Volkswagen Tiguan terepjáró, amellyel a feleség, Lévai Anikó hordja a gyerekeket az iskolába, emellett pedig szintén folyamatosan a ház előtt látható egy fehér BMW terepjáró is, amellyel a közelben lakók elmondása szerint „valamelyik gyerek” közlekedik. Ezen járművek egyike sem szerepel a dokumentumban, ami azt jelenti, hogy vagy az állam ennyire nagylelkű az Orbán családdal az autóhasználat terén, vagy a vagyonnyilatkozat hiányos – állítja a portál.

Orbán könyvkiadással is keresett pénzt, összesen öt és fél milliót, ám ez szinte teljes egészében a családi számlán van, miközben még a banki tartozást is sikerült lejjebb faragni.