Nyolc helyszínen tíz időközi választást tartanak vasárnap

január 18, 2015

election

Nyolc településen tíz időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap, mert ezeken a településeken az október 12-i választás elmaradt jelöltek hiányában, vagy megtartották ugyan, de szavazategyenlőség miatt eredménytelen lett, illetve azért kell voksolni, mert az ősszel megválasztott polgármester lemondott.

A következő településeken szavaznak:

Fancs (Borsod-Abaúj-Zemplén megye): tavaly októberben szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a két független jelölt között.

Tanakajd (Vas megye): jelöltek hiányában maradt el az októberi voksolás.

Bozzai (Vas megye): októberben négy jelölt indult a képviselő-testületi választáson, de egyiküket polgármesterré választották, így egy képviselői hely betöltetlen maradt.

Valkonya (Zala megye): szintén jelöltek hiányában maradt el októberben a voksolás.

Zalamerenye (Zala megye): itt is szavazategyenlőség alakult ki, miután egy korábban érvénytelennek nyilvánított szavazatot a bizottság később érvényesnek talált.

Kishajmás (Baranya megye): tavaly októberben nem indult elég jelölt a képviselő-testület tagjainak megválasztásához, később pedig lemondott tisztségéről a választók bizalmát elnyerő független polgármester.

Tengeri (Baranya megye): októberben a két jelölt azonos számú érvényes szavazatot kapott, emiatt a voksolás eredménytelen lett.

Szorosad (Somogy megye): októberben szavazategyenlőség alakult ki a két független jelölt között.

A szavazóhelyiségek reggel 6-kor nyitnak, és este 7-ig várják a szavazókat.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/belfold/20150118-tiz-idokozi-onkormanyzati-valasztast-tartanak-ma