Orbán bejelentette a Fidesz 10 pontos gazdasági programját

március 20, 2014

Orban2

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK) tegnap tartott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a Fidesz gazdasági programját.

Az elmúlt egy évben végre sikerült a saját lábára állítani Magyarországot, 2013-ban sikerült elérni, hogy külső segítség nélkül álljon a lábán a magyar gazdaság. Amennyiben újabb négy évig a Fidesz fog kormányozni az alábbi programot fogja megvalósítani.

1. Csökkenteni kell a magyar államnak az államadósság finanszírozásban a devizakitettségét, vagyis növelni a hazai megtakarításokat.

2. Az „újraiparosítás” továbbvitele, a cél az, hogy a GDP-hez viszonyított aránya a legmagasabb legyen az EU-ban.

3. A keleti nyitás kiteljesítése.

4. A bankszektor tulajdonviszonyainak megváltoztatása. Legalább 50 százalékos magyar tulajdonba kell venni a magyar bankrendszert. Ez a bankszektoron belüli versenyt is segítené.

5. A mezőgazdasági birtokrendszer tulajdonosi szerkezetének átalakítása. A cél 80 százalékos legyen a kis- és közepes birtokok aránya. A kormány inkább a közepes birtokokat preferálja – tette hozzá a miniszterelnök.

6. Innovációs központok kiépítése. Már vannak zászlóshajói ennek a programnak ilyen a Infopark vagy a szegedi lézer-program. Ezeket a beruházásokat integrálni kell az ipari termelésbe, nem szabad pusztán kutatóközpontokként kezelni – tette hozzá.

7. A munkát terhelő adók további csökkentése és a terhek átrakása fogyasztást terhelő adókra.

8. Egész gazdaságot demográfiai gondolkodás alapjaira kell helyezni. Olyan rendszert kell építeni, amely támogatja a gyermeknevelés támogatását. Az egykulcsos adó – a családi adókedvezménnyel ezt a cél szolgálja.

9. Új energiarendszer kialakítása – minél olcsóbb legyen az energia.

10. Teljes foglalkoztatottság megteremtése. Teljes foglalkoztatás nélkül a magyar cégek nincsenek biztonságban Orbán szerint. Ha megengedi az ország, hogy milliós munkanélküliség jöjjön létre az szétfeszíti a társadalmat. Lehet kritizálni a közmunkát – de ha összevetjük a segélyből élés állapotával, akkor nem kétséges, hogy az államnak minden eszközzel kell a foglalkoztatást bővítenie – fogalmazott a miniszterelnök.

Hivatkozás:

Gazdasági programot hirdetett Orbán – itt a tíz pont, napi.hu; 2014. március 19.