Origo: Süsü, a sárkány és Victor Hugo is válaszolt az úgynevezett nemzeti konzultáción a kormány által föltett kérdésekre

június 19, 2015

Nemzeti konzultációLehet, hogy eléri az egymilliót a „nemzeti konzultáció” kérdéseire válaszolók száma. Az RTL Klub ugyanazzal a névvel három internetes „nemzeti konzultációs” ívet töltött ki tíz perc alatt.

Hatszáztízezer fölött van a kormány által májusban, mintegy egymilliárdos költséggel indított, a bevándorlás kérdését napirenden tartó úgynevezett nemzeti konzultációban visszaküldött válaszok száma – derül ki az Origo keddi írásából. „Az elmúlt öt év nemzeti konzultációinak történetében most először az interneten is lehet válaszolni, viszont ott hamis szavazat is leadható. Kipróbáltuk: Victor Hugo válaszait aggályok nélkül elfogadta a rendszer” – írja a lap.

Az orgánum az eddigi tendenciákkal számolva úgy számol: lehet, hogy a válaszolók száma eléri az egymilliót. „Az egymillió fölötti reakció 12,5 százalékos válaszadási arányt jelent, ezzel pedig a bevándorlási témájú kormányzati »közvélemény-kutatás« minden idők egyik legnépszerűbb nemzeti konzultációja lenne. Ennél csak a 2011. nyár eleji, szociális témájú konzultáció 14,25 százalékos eredménye volt jobb: akkor 1,14 millió válasz érkezett. A néhány hónappal korábbi, az alkotmányozással kapcsolatos kérdőívre még a megszólítottak 11,5 százaléka, 920 ezer ember válaszolt” – olvasható az Origón.

A portál azt is írja: az eddigiektől eltérően ezúttal interneten is lehet válaszolni. Az Origo megkeresésére a Miniszterelnökség azt közölte, hogy a hétfőig visszaküldött hatszáztízezer válaszból 24,5 ezer reakció érkezett az internetes felületen. A lap idézi egy saját, korábbi cikkét, melyből kiderül: Süsü, a sárkány is szavazhat. A portál munkatársai ezúttal az 1885-ben elhunyt Victor Hugo nevében töltötték ki a kérdőívet, mégpedig sikeresen. „Aggályainkra reagálva a visszaélés lehetőségét a Miniszterelnökség is elismerte, de mint írták: »Hiszünk a magyar állampolgárok becsületességében és jóhiszeműségében«” – olvasható az Origón.

„A most zajló konzultációt nemcsak a fenti példával illusztrált manipulálhatósága miatt érhetik bírálatok. Hanem azért is, mert az elmúlt öt év milliárdokba került tucatnyi hasonló kormányzati közvélemény-kutatásához hasonlóan ennél sem biztosított a visszaküldött válaszok számának vagy az azokból levont következtetéseknek a kormányzati szervektől független ellenőrizhetősége. Az összeesküvés-elméletek rajongói alighanem ennek bizonyítékát látták abban, ahogy a 2012 nyarán zajlott, munkaügyi témájú nemzeti konzultáció számai alakultak annak idején. Annak az önmagában 850 millió forintba kerülő konzultációnak a népszerűsítésére további háromszázmillió forintot költött az Orbán-kormány, mégsem nőtt jelentősen a válaszadók száma. Pedig akkor külön miniszterelnöki biztos is felügyelte a nemzeti konzultációkat: a fideszes Nyitrai Zsolt. Őt a konzultáció közepén felmentették. Július 9-én 396 ezer volt a visszaküldött válaszok száma, majd miután július 16-án menesztették Nyitrait, másnap már hatszázezer volt a visszaküldött ívek száma, és a következő egy hónapban összesen további százezer levél érkezett még” – olvasható az Origón.

Az RTL Klub megerősítette az Origo állítását: „Három e-mail címet hoztunk létre és ugyanazzal a névvel, ugyanarról a számítógépről, nagyjából tíz perc alatt háromszor adhattuk le gond nélkül a kitöltött kérdőívet” – hallható az RTL Klubon.

A televízió szerdán azt kérdezte a kormányzattól: a döntés – hogy tudniillik négy méter magas kerítés épül a szerb határon – után leállítják-e a „nemzeti konzultációt”. A kormányzat nemmel válaszolt.