Rendszerbontó népszavazás: Vajda szerint ennyire képes az ellenzék, vagy ennyit akar

október 6, 2015

VajdaNem sikerült határidőre összegyűjteni a szükséges kétszázezer aláírást a „rendszerbontó népszavazás” kezdeményezőinek a tankötelezettség tizennyolc évre való visszaállításáról, így ebben a kérdésben biztosan nem lesz referendum. A szervező szerint a tanulság az, hogy vagy ennyire képes az ellenzék, vagy az akarat hiányzott. Mindkettő rémisztő.

A szükséges kétszázezer helyett mindössze 87483 aláírást sikerült összegyűjteni a „rendszerbontó népszavazás” tankötelezettségre vonatkozó kérdéséhez – mondta Vajda Zoltán, a szervező Új Magyar Köztársaság Egyesület (ÚMKE) ügyvivője (képünkön) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtökön. Ez számszerűen kudarc, ugyanakkor pozitívum, hogy a rendszerváltás óta először összejött egy alkalmi koalíció az ellenzéki pártok és civilek között, melyben a szereplők nem egymás legyőzésében, hanem a közös cél elérésben voltak érdekeltek – kivéve a Demokratikus Koalíciót. (Ők pártként nem vettek részt, aktivistáik saját döntésére bízták az aláírásgyűjtésben való közreműködést – a szerk.)

Vajda szerint a tanulság az, hogy a jelenlegi ellenzéki pártoknak vagy ennyire kicsi a mozgósító erejük, vagy pedig sokkal többre lettek volna képesek. Mindkettő rémisztő dolog – mondta az ÚMKE ügyvivője, aki szerint ha az akarat hiányzott, az „még rémisztőbb”.

„Az ÚMKE mint szervezet vállalja a felelősséget, én pedig saját kudarcomként élem meg ezt a helyzetet” – hangsúlyozta Vajda. Hozzátette: olyan, mintha az ellenzéki pártok feladták volna a küzdelmet, és belefásultak volna az ellenzékiségbe azt gondolva, hogy ők már azok is maradnak. Ha ez van, akkor rémisztő helyzetbe került az országunk – mondta Vajda.

Az ÚMKE közleménye szerint a legtöbb aláírást önmaga gyűjtötte, a honlapjáról kinyomtatható, postán érkezett ajánlásokkal együtt összesen több mint 28 ezret. A Magyar Szolidaritás Mozgalom több mint 22 ezret, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) több mint 15 ezret, az Együtt pedig több mint nyolcezret. Háromezer aláírást gyűjtött a Lehet Más a Politika (LMP), több mint kétezret a Szabad Emberek Magyarországért és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), csaknem kétezret a Párbeszéd Magyarországért (PM), másfél ezret a Magyar Liberális Párt (MLP) és a Modern Magyarország Mozgalom (Moma), néhány százat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), valamint a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ).

Október 23-án ennek a kezdeményezésnek a tanulságairól is fognak beszélni – addigra egyébként a négyből már három kérdés aláírás-gyűjtési határideje lejár – azon a Vajda szavai szerint „civil tüntetésen”, melyet az ÚMKE szervez a Nemzeti Múzeum elé. A Facebookon szerveződő esemény szeptember 20-i kihirdetése óta kedd késő estig 954-en jelezték részvételüket.

Az említett három kérdés, amelyhez még gyűjtik az aláírásokat, a nyugdíjban részesülő parlamenti képviselők nyugellátásának megvonásáról, a gazdasági társaságok által kötelezően fizetendő kamarai hozzájárulás megszüntetéséről, valamint a hátrányos helyzetű gyerekek ingyenes étkeztetéséről szól. Ez utóbbit még október 23-a után is alá lehet majd írni.