Rogán Antal beszédét megzavarták a bevándorlás-ellenes sajtótájékoztatón

február 11, 2015

Rogan2

A Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatót, ahol arról kívánta biztosítani a választópolgárokat, hogy a kormány szigorú lépéseket fog hozni a „gazdasági bevándorlókkal” szemben, és biztosítani fogja a magyar polgárok biztonságát.

Érthetetlen módon az elmúlt héten elárasztották a koszovói migránsok a Keleti Pályaudvart, akik a nyugatra tartó nemzetközi vonatokra próbáltak feljutni. Közülük a rendőrség több száz személyt szállított le a vonatokról múlt héten Győrben.

Az egyik induló vonat előtt tartott sajtótájékoztatón Rogán a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a bevándorlás valós és sürgető kérdéssé vált Magyarország számára. Hozzátette, a kivételes bevándorlási hullám, a januárban benyújtott 23 ezer menekültkérelem szükségessé tette, hogy szigorúbban kezeljék a bevándorlási kérdéseket. Ennek érdekében Rogán javaslatot tett arra, hogy a bevándorlókat ne nyitott, a szabad mozgást lehetővé tévő táborokban, hanem őrzött központokban helyezzék el.

A sajtótájékoztatót megzavarta néhány polgárjogi aktivista, akik Rogán háta mögött tűntek fel a kezükben olyan feliratokkal, hogy „56-ban is lezártad volna a határokat?”utalva ezzel az 1956-ban az országot elhagyó több százezer magyarra, akik a forradalom leverése után a szovjet invázió elől menekültek el. Egy másik papíron az volt olvasható, hogy „Vigyázat! Államilag szított idegengyűlölet!”. A rendőrség szinte azonnal igazoltatta az aktivistákat.

A tiltakozók emlékeztették Rogánt és pártját, hogy amióta Orbán Viktor 2010-ben megkezdte második kormányzati ciklusát, a becslések szerint mintegy félmillió magyar hagyta el az országot, és emiatt sokkal sürgetőbb kérdés a Magyarországról történő kivándorlás.

Hivatkozás:  

http://img.444.hu/allamilagszitott.jpg