Semjén Zsolt a magyar autonómiáról: „Amit lehet másnak, azt nekünk is lehet”

július 14, 2014

 

SemjenSemjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken, a Szlovákiában tartott, 2. Martosi szabadegyetemen beszélt a területi autonómia és a külhoni magyarok kettős állampolgárságának lehetőségéről

– írja a kormány.hu.

A kettős állampolgárságról szólva (amely a magyar felmenőkkel rendelkezők számára lehetővé teszi, hogy magyar állampolgárságot igényeljenek) Semjén hangsúlyozta: a magyarság ezzel nem követel semmi olyat, amire ne lenne példa az Európai Unióban. Rámutatott: a többségi nemzetek az autonómia megadásával nem kegyet gyakorolnak, hanem az emberi jogokat tartják be, mivel a nemzetiségi jogok emberi jogok a közösség szintjén.

Hozzátette: ezeknek a céloknak az elérésénél az “amit lehet másnak, az nekünk is lehet” elvet kell követni, mert, mint mondta, ha ennek ellentettjét fogadnák el a magyarok, akkor azt mondanák ki, hogy másodrangú polgárok.

A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, ezek a magyar törekvések nem jelentenek veszélyt más nemzetekre. “Én nem gondolom, hogy Magyarországra veszélyt jelentene, ha a magyarországi szlovákság megélné az önkormányzatiságát” – példálózott Semjén.

Szerinte a magyar jogszabály “támadhatatlan”, egyebek mellett azért is, mert amikor a magyar törvényt elfogadták, addigra Szlovákiának és Romániának is volt ilyen vagy hasonló tartalmú törvénye.

Emellett elmondta, hogy a szlovák állampolgársági törvény leginkább a szlovákoknak árt, hiszen az állampolgárságuktól megfosztottak túlnyomó többsége olyan szlovák, akinek nincs semmi köze a “magyar ügyhöz.” Hangsúlyozta: a szlovák állampolgársági szabályozás miatt kialakult helyzet sem a felvidéki magyarság, vagy a magyar állam hibája, ugyanakkor biztos, hogy a kettős állampolgárság tiltásának álláspontja egyre inkább el fog lehetetlenedni.

Szintén a szabadegyetemen beszélt Kövér László házelnök is, aki elmondta, a magyar kormány határozottan kiáll a külhoni magyar közösségek autonómiatörekvései mellett. A jövőben ezeknek a nemzetrészeknek a feladata, hogy megalkossák és formába öntsék ilyen irányú elképzeléseiket.